Hajlamosak vagyunk hátradőlni és az állítólagos közvéleménykutatások eredményeire alapozva a karosszékből nézni, ahogyan mások szavaznak.
„Nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust” – hangsúlyozza Kovács Mihály Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke.
„Négy évvel ezelőtt közösen a fejlődést választottuk, és most a tét még nagyobb: félbehagyjuk az építkezést vagy folytatjuk és együtt dolgozunk azért, hogy Marosvásárhely mindannyiunk számára élhetőbb város legyen” – mondta. Kovács Mihály Levente emlékeztetett, négy évvel ezelőtt nem azt ígérték, hogy egy mandátum alatt mindent megvalósítanak, ami az előző polgármesternek 20 év alatt nem sikerült, hanem egy tíz éves tervvel álltak elő. Azt szeretnék végigvinni. „Hiábavalóvá válik minden eddigi erőfeszítés, ha elveszik tőlünk és más kezébe kerül: amiért dolgoztunk a közömbösség és nemtörődömség sorsára jut” – tette hozzá. Június kilencedikén menjünk el szavazni és szavazzunk a folytatásra, ne a visszafejlődésre. Közösen ezúttal is erőt tudunk felmutatni. Előre menjünk, ne hátra!
Cod AEP: 23240001
Fotó: Maris Cristian Daniel
Az RMDSZ Marosvásárhelyi szervezetének sajtóirodája