„Aki a múltját nem ismeri, a jelenét nem értékeli, annak nincs jövője.”
Idestova 62 éve annak, hogy életemet Marosvásárhelyen folytattam orvosi tanulmányaimnak köszönhetően.
Szatmárnémeti után Marosvásárhely egy más világnak tűnt.
Számomra a mindent az akkori Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, annak kiemelkedő személyiségei jelentették. Komoly szigorlatok vártak, a rendszer által szigorúan ellenőrzött diákéletet éltük.
A várost fokozatosan fedeztük fel, maradandó élményt jelentett az akkori színház. A várban a katonaság honolt. Marosvásárhely múltja tabu volt, a homályba veszett. A városvezetést nem érzékeltük. Időnként kötelezően valamire szavaztunk, de nem választottunk.
Egyetemi tanulmányaimat 1968-ban fejeztem be, ezt követően kemény vizsgák, szakmai megmérettetések következtek. 1972-ben a tanársegédi versenyvizsgám kapcsán megtapasztaltam, hogy nemkívánatos személy vagyok, a rendszer, az egyetem nehezen fogadott el.
A hetvenes-nyolcvanas évek során megtapasztaltuk az egyre keményebb diktatúra nyomasztó hangulatát, a nehezen megszerzett lakásunk örömét, a csökkenő diáklétszámot az egyetem magyar karán. Szorgalmasan szavazgattunk, de nem választottunk.
Aztán bekövetkezett a már reménytelenül várt 1989 decemberének eufóriája és ezt követően mint hidegzuhany az 1990-es év februárja meg márciusa.
A viharos körülmények ellenére megtörtént az első olyan szavazás, amely végre meghozta a választás lehetőségét is, egymást követően két polgármestert.
Nagy Győzőt, akinek köszönhetően alábbhagyott a márciusi vihar, majd ezt követően Fodor Imre optimista négy évét. Erőre kaptak a civil szerveződések, a város lassan életre kelt, a vár újból a város tulajdonába került. Az első városnapok helyszíne is itt volt, mosollyal az arcunkon ott találkozhattunk.
Megszülettek az első tervek, de a következő szavazás más választást hozott, a tervek, a mosoly újból a múlté lett.
Érdekes évek következtek, szám szerint 20 teljes év, mialatt eltűnt Marosvásárhely ipara, velük együtt a kiválóan képzett szakemberek generációja. Helyettük bevásárlóközpontok születtek, a város utcáit ellepte a gépkocsik áradata.
Az orvosi egyetem, valamint neves tanári karát az új idők új szelleme váltotta fel.
A város hangulata újból nyomasztó lett, gyermekeink az elvándorlás útját választották.
Idestova négy éve annak, hogy újból szavazhattunk és választhattunk. Polgármesterként egy reménykeltő fiatal arc jelent meg, aki vállalta a megmérettetést, az itthon maradást és nem korosztályának reménytelen elvándorlását.
Vállalta a város múltját és jelenét, azt, hogy a város újra élhető legyen minden lakos számára, gyermekeink, unokáink számára. Itt vállalta a családalapítást, a nagy családot, úgy a sajátját, mint a még nagyobb családot, a várost. Vállalta az irányváltás népszerűtlen intézkedéseit a jövőnk érdekében.
Kérdés az, hogy mi is megértjük mindazt, ami ezzel jár, a pillanatnyi kellemetlenségek mögött képesek vagyunk-e értékelni a sikereket?
Történelmileg talán azt éljük, amit annak idején Bernády György, amikor a jelenlegi Marosvásárhely alapjait helyezte el, megküzdve az akkori kishitűséggel.
Rövidesen választások lesznek, kérdés az, hogy miként állunk a hitünkkel, bizalmunkkal ebben az értékrendet elvesztő, rohanó világban.
Képesek vagyunk őszintén vállalni önmagunkat és ezáltal a város jövőjét? Képesek vagyunk bizalmat szavazni jelenlegi polgármesterünknek a megkezdett munka folytatásához, annak az embernek, aki ismeri a városunk múltját, aki felmérte és értékeli a jelenét, aki évek óta minden erejét annak szenteli, hogy városunknak méltó jövője legyen, ahol újból megtalálják helyüket fiataljaink, gyermekeink?
Dr. Kikeli Pál