KözéletKözigazgatásVálasztás 2024

Miért támogatja az RMDSZ Soós Zoltánt?

📷 Maris Cristian Daniel

Az építkezést és a fejlesztést támogatjuk – jelentette ki Kovács Mihály Levente, az RMDSZ Marosvásárhelyi szervezetének elnöke a visszatérni készülő Dorin Florea azon kérdésére, hogy miért állt az RMDSZ ismét Soós Zoltán mellé.

A politikus közölte, az RMDSZ azért támogatja a hivatalban levő polgármestert, mert három és fél év alatt sikerült kimozdítania a várost a 20 évnyi semmittevés és egyhelyben állás miatt kialakult állapotából. Olyan ígéreteket kezdett el megvalósítani, ami elődjének két évtized alatt nem sikerült. A legtöbb az első kapavágásig sem jutott.

Igen. Most munkagépek zajától hangos a város. Az építkezés felfordulással jár. De el lehet dönteni, hogy a kényelmes semmittevést vagy a felfordulással járó, sokszor a lakosság nemtetszését kiváltó fejlesztést választjuk” – tette hozzá Kovács Mihály Levente. 

Az RMDSZ városi szervezetének elnöke nevetségesnek nevezte ugyanakkor, számon kérni azt, hogy egy politikai szövetség miért áll egy független jelölt mellé egy olyan személy részéről, aki jó néhány pártban megfordult már és 2016-ban olyan pártok támogatták mint a Nemzeti Liberális Párt, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, a Románia Haladásáért Országos Szövetség, a Nemzeti Demokrata Párt és a Román Szociális Párt. 

Az RMDSZ nem támogatta és nem is fogja támogatni őt – hangsúlyozta Kovács Mihály Levente.

Cod AEP:23240001

Kapcsolódó

Felújításra szorul a SMURD épülete – több mint 26 millió lejes beruházás készül

Rigmányi Eszter

Halad az építkezés: közeledik a szívkórház átadásának időpontja

Rigmányi Eszter

Újraindult a termelés az Azomureșnél, látogatóba jön az energiaügyi miniszter

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek