📷 Kós Anna archivuma
Erdélyben élni azt jelenti, hogy természetes módon többféle kultúrával találkozik az ember, ahogy kiteszi a lábát az utcára. Sokféle nyelv, vallási hovatartozás, kulturális örökség határozza meg a környezetünket.
Erdélyinek lenni kiváltság: otthon érezzük magunkat a világ legfontosabb kulturális közegeiben, hiszen itt érintkezésben vagyunk az újlatin országok temperamentumával, a germán kultúrák precíz elvárásaival, a nyugati világ modern irányzataival és a keleti ortodoxia hagyománytiszteletével.
Az erdélyi ember már fiatalon megérti, hogy egy közösség életének minden jelenségét többféle módon lehet szemlélni, ugyanannak az eseménynek különböző olvasatai lehetségesek, és ami egyesek számára pozitív, mások számára elviselhetetlen lehet. És ez a sokféleség nem baj, sőt, jó. Akkor válik ez drámaivá, hogyha valaki nem tudja elmondani, mi bántja egy olyan helyzetben, ami másokat boldoggá tesz.
Erdélyben kisebbségben élni azt jelenti, mindig olyan helyzetbe kell hoznunk magunkat, hogy elmondhassuk egyenlő félként a gondolatainkat, és érvényt is tudjunk szerezni nekik. Közel harmincöt évvel ezelőtt, amikor közösségünknek már semmilyen hangja nem volt, és a falurombolás, az önálló magyar tannyelvű iskolák megszüntetése már előre vetítette a régió etnikai homogenizálódását, kaptunk egy esélyt: sikerült kivívni azt a jogunkat, hogy a mi sajátos kisebbségi érdekeinket képviselő tisztségviselők döntéshozók lehetnek az életünk menetét befolyásoló minden szinten, az önkormányzatokban, az országos vezetésben, sőt, az Európai Unióban is. Ahol nem az erdélyi magyarok képviselői hozzák a döntéseket, ott soha, sehol nem sikerült olyan partnerekre találni, akik valóban megértették és megfelelő módon képviselték a törekvéseinket.
Erdélyi magyarnak lenni önállóságot jelent: felnőttek vagyunk, ezért nekünk kell döntenünk életünk minden dolgáról. Együtt. Most, ebben a választásokkal teletűzdelt évben, élhető várost szeretnénk egy élhető országban az élhető Európában.
Kós Anna