Marosvásárhelyen 20 év után egy olyan váltás történt amelyre nem csak a marosvásárhelyi magyaroknak, hanem a marosvásárhelyieknek úgy általában szüksége van – nyilatkozta ma Marosvásárhelyen Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházmegye 2024-es évi közgyűlésén hangsúlyozta mindenki felelősséggel tartózik önmagáért, a közösségért, a nemzetért. A közelgő választások kapcsán elmondta:

Csodákra nem vállalkoztunk, csodák nem léteznek a politikában.
A politikában munka van és felelősség vagy mulasztás és reménytelenség van. Marosvásárhely az irányváltást megtette, de ezt folytatni kell. Ha ezt nem folytatjuk, akkor a múltba térünk vissza. Lehetünk elégedetlenek, hogy minden nem úgy ment, nem olyan gyorsan ment, nem olyan hamar változott, de az irányváltás megtörtént és akkor amikor irányváltás történik, és a jó irányba fordul a dolgok menete a szekér rúdja, akkor azt erősíteni kell – közölte a szövetségi elnök, aki bizalmát fejezte ki, hogy Soós Zoltánnak lehetősége lesz folytatni a munkát.
Számomra mindig fontos volt a család és a családi modell

Soós Zoltán újrázni készülő polgármester a közgyűlés résztvevőinek elmondta, olyan családban nőtt fel, ahol a munka és a komolyság volt a meghatározó. Ez a példa sarkallotta arra, hogy vállalja a közösség szolgálatát. Közölte, Marosvásárhely sokat köszönhet és reményei szerint a jövőben is sokat fog köszönni történelmi egyházainak, a hitviták ellenére, a különböző felekezetekhez tartozók közösen építették, közösen építik Marosvásárhelyt.
Emlékeztetett, a polgármesteri hivatal az utóbbi években arra törekedett, hogy az egyházak mellé álljon és értékelje az erőfeszítéseiket. Megduplázta az egyházaknak nyújtandó önkormányzati támogatást – hangsúlyozta Soós Zoltán.