KözéletKözigazgatásVálasztás 2024

Elsőként iktatta polgármesteri jelöltségét Soós Zoltán

📷 Haáz Vince

Marosvásárhely újrázni készülő polgármestere 4000 támogatói aláírást adott le ma a polgármesteri hivatalban berendezett választókerületi irodában.

Soós Zoltán hangsúlyozta, hogy Marosvásárhelyt mindannyiunk számára jobb hellyé kell tenni, etnikai hovatartozástól, kortól és foglalkozástól függetlenül. Ugyanakkor kiemelte, hogy 20 év pangást nem lehet egyik napról a másikra felszámolni.

Hosszú lesz az út és fáradtságos, csak szívós munkával lehet végigmenni rajta. Olyan, egyébként a város érdekét szolgáló ígéreteket kell megvalósítani, amiket elődöm 20 évvel ezelőtt tett: gondoljanak csak a kerülőútra, a földalatti parkolóra, a kerékpárutakra vagy a szemétszállítás megoldására” – mondta Soós Zoltán.

A három és fél éve hivatalban levő polgármester említette az általa elindított projekteket is. A számos elkezdett fejlesztésnek köszönhetően szerte a városban építkezések zajlanak. A munka neheze hátravan, sok még a teendő, a befejezetlen építkezés és az ezzel járó bosszúság.

„De amire befejezzük, amit elkezdtünk, egy korszerűbb, kényelmesebb, biztonságosabb városunk lesz” – fejtette ki a polgármester.

Soós Zoltán szerint június 9-én a marosvásárhelyieknek arról kell dönteniük, hogy a város tovább menjen a fejlődés útján, vagy megtorpanjon és visszaforduljon. Véleménye szerint, két legnagyobb riválisa (Dorin Florea és Horatiu Suciu szerk.megj.) ebben egyetért: egyik sem akar fejlődést, egyik sem akar tovább menni. Az egyik azt mondja, jöjjön vissza a semmittevés időszaka, a másik meg gyógyítani akar valamit, ami nem beteg, hanem fejlődik – szögezte le a jelölt.

Kapcsolódó

Felújításra szorul a SMURD épülete – több mint 26 millió lejes beruházás készül

Rigmányi Eszter

Halad az építkezés: közeledik a szívkórház átadásának időpontja

Rigmányi Eszter

Újraindult a termelés az Azomureșnél, látogatóba jön az energiaügyi miniszter

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek