Gyászol a Marosvásárhelyi Rádió. Megrendüléssel és fájó szívvel búcsúznak BOÉR KÁROLY szerkesztőtől, aki életének 68. évében elhunyt.
Harmincnégy éven át, az utolsó napig rádiózott, emberi és szakmai karizmája egyedi és példaértékű volt munkatársainak, rádiós hagyatéka felbecsülhetetlen értéket képvisel.
A virrasztást rendhagyó módon, a Karcsi számára oly fontos és szeretett helyszínen, a Marosvásárhelyi Rádió 3. stúdiótermében tartjuk. Egy kötetlen beszélgetésre, találkozásra, emlékezésre hívjuk meg Önöket április 21-én, vasárnap 13 órától 18 óráig a rádió székhelyén – írják közleményükben.
A temetési szertartásra április 22-én, 12 órától kerül sor a marosvásárhelyi református temető ravatalozójában. Ezt követően hamvait végső nyugalomra a marosvásárhelyi római-katolikus temetőben az urnafalba helyezik el.

Szeretettel várják mindkét időpontban, a gyászban osztozó barátokat, ismerősöket, munkatársakat és mindazokat a kedves Hallgatókat, akiknek fontos volt Boér Károly személye és munkássága.