KözéletKözigazgatásVálasztás 2024

Választási koalícióra lépne az RMDSZ-el az EMSZ marosvásárhelyi szervezete 

📷 Haáz Vince

Az országos szinten aláírt egyezmény értelmében nem indít saját polgármesterjelöltet, sem megyei tanácselnökjelöltet, de saját képviselőket juttatna be a Városi Tanácsba- erősítették meg ma sajtóértekezleten a párt vezetői. 

Az EMSZ másfél hónappal ezelőtt megalakult marosvásárhelyi szervezetének elnöke, Kali István kedden mutatta be a párt tanácsosi jelölt listáját.

A 10 nevet tartalmazó jegyzéken az EMSZ kampányfőnöke, Brassai Hunor, a Városi kertészet volt igazgatója, Dániel Lajos, a Szabad Emberek Pártjából az Erdélyi Magyar Szövetségbe átigazolt, Pápai László Zsolt és a szervezet elnöke Kali István is megtalálható. A jelölteket nem rangsorolták. 

Kali István elmondta, hivatalos megkeresésben jelezték az RMDSZ-nek, hogy tárgyalóasztalhoz ülnének, azt eldöntendő, hogy milyen formában indítsanak jelölteket az önkormányzati választáson. 

Elmondása szerint az ideális a koalíció lenne, de lehet közös lista, vagy azt is megvalósíthatónak tartaná, hogy az RMDSZ jelöltek induljanak EMSZ listán. Szerinte ez előnyösebb lenne, ugyanis az Erdélyi Magyar Szövetség pártként van bejegyezve, így kevesebb aláírásra van szüksége ahhoz, hogy indulhasson a választásokon.

Negyedik változatként a külön listán való indulást említette Kali, közölte, abban az esetben mindenki a saját ereje és képessége szerint jelöli képviselőit.       

Kapcsolódó

Áldott húsvéti ünnepeket kíván a Maros Megyei Tanács vezetősége

Pápay Kamilla

Áldott húsvéti ünnepeket kíván a Maros Megyei Tanács vezetősége

Pápay Kamilla

Crin Antonescu levele a magyar közösséghez

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek