📷 Maros Megyei RMDSZ
A megyei szervezet Területi Képviselőinek Tanácsa tegnap megerősítette Péter Ferenc újrázni készülő tanácselnök támogatását az önkormányzati választásokon.
Péter Ferenc kijelentette: „a megyének stabilitásra van most szüksége, nem harcra, nem vitákra, nem káoszra.” A Maros Megyei Tanács elnökeként eddigi munkájával az egyensúly és a stabilitás megteremtésére törekedett és továbbra is ez a célja – hangsúlyozta.

A testület tegnapi ülésén Csibi Attila Zoltán, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke a választás tétjére és a közös felelősségtudatra hívta fel a figyelmet.

A megyei tanács jelenlegi alelnöke, Kovács Mihály Levente arra emlékeztetett, hogy 2020-ban történelmi sikert arattak visszaszerezték a várost, megerősítették a megyét. “Az a csapat, aki ezt elérte, egy új, lelkes társaság, de a célok nem változtak idén sem: gondját viselni a városnak, az itt élő embereknek, az iskoláknak és az egyházaknak. Erős szervezetet, erős közösséget építeni. Ezt tovább kell vinni.”

A Maros Megyei Tanács képviselő-testületébe jelentkezőket is rangsorolták a gyűlésen.
A listavezető, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, Csibi Attila Zoltán, második Péter Ferenc jelenlegi tanácselnök, harmadik Portik Vilmos László marosvásárhelyi alpolgármester. A további jelöltek: Szabó Árpád, Kedei Pál Előd, Szász Izolda, aki egy személyben képviseli a segesvári kerületet és a Nőszervezetet is, Tamási Zsolt-József a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium volt igazgatója, aki az elmúlt mandátumban a Városi Tanács RMDSZ frakciójának tagja volt. Kupás János, Nagy András, Kovács Róbert- Zsolt, akit az ifjúsági szervezetek jelöltek, Bíró Csaba Szilveszter, Bartha Mihály, Szabó Albert, Balogh József, Ilyés Lóránd, Ötvös Koppány Bulcsú a Maros Megyei Múzeum igazgatója.