KözigazgatásMegyeTársadalom

Penészes kiflit kaptak az egyik marosvásárhelyi iskola kisdiákjai

Vizsgálatot indított a Maros Megyei Tanács azon cég ellen, amely marosvásárhelyi iskolákba szállítja, az állami támogatásból származó péktermékeket, azt követően, hogy hétfőn penészes kiflit szállítottak több marosvásárhelyi iskolába.

Az esetről FB bejegyzésben számolt be Soós Zoltán polgármester és kérte a megyei tanácsot, hogy indítsanak vizsgálatot, szükség esetén bontsanak szerződést a beszállítóval. A tej és kifli biztosítása a kisiskolásoknak, a megyei önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Idén később indult a program, egyrészt a szakminisztérium késlekedése másrészt a versenytárgyaláson vesztes cégek óvásai miatt.

Értesüléseink szerint, a romlott péktermékeket a 7-es Számú Általános Iskolába szállította ki a cég

Körtesi Sándor iskolaigazgató megerősítette, hogy valóban penészes kifli érkezett a tanintézménybe, de hangsúlyozta, ezt nem adták a gyerekek kezébe, visszaküldték a cégnek. Mint mondta, a szállítmányok általában a hajnali órákban érkeznek az iskolába, ahol van egy ezzel megbízott személy és mielőtt átadná a diákoknak, átnézi a termékeket. Az igazgató értesülései szerint a városban más tanintézményben is voltak gondok. Oda romlott tejterméket vittek. 

A megyei önkormányzat vizsgálatot indított

A Maros Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc szintén közösségi oldalán jelentette be, hogy megkezdték a vizsgálatot, ugyanakkor arra emlékeztette a tanintézmények vezetőit, hogy a penészes, romlott termékeket, kötelességük visszaküldeni, nem oszthatják ki a gyerekeknek. 

Péter Ferenc arra kéri a szülőket, hogy amennyiben mégis romlott terméket kapna a gyerekük, jelentsék az Állategészségügyi Hatóságnak, a Közegészségügyi Igazgatóságnak és mindenképp értesítsék a Maros Megyei Tanácsot is, a cjmures@cjmures.ro e-mail címen.

Kapcsolódó

Búcsú a felesleges köröknek – egyszerűsödik az ügyintézés

Rigmányi Eszter

Tervezet: ugrik a jogsid, ha adósságod van

Rigmányi Eszter

Zöld utat kapott a Maros megyei kerékpárút: új szakasz épül a Via Transilvanica mentén

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek