KözéletKözigazgatás

Polgármester lenne a POL volt tanácsosa

📸 Maris Cristian Daniel

Radu Bălaș ma az Egyesülés lakónegyedben levő parkban jelentette be, hogy indul a helyhatósági választáson és hat év városi tanácsosi tevékenységére hivatkozva tartja magát esélyesnek.

A Szabad Emberek Pártja megalapítója 2022-ben vonult vissza városi tanácsból, amelynek 2016 óta volt a tagja. Mint mondja, családja négy generáció óta Marosvásárhelyen él és úgy érzi, megérett arra, hogy ő vezesse a várost.

Közölte, tanácsosi munkájának eredménye 40 tanácsi határozat előterjesztése, amiből 30-at el is fogadott a testület.

Ha sikerült a legeredményesebb romániai helyi tanácsosnak lennem, biztos vagyok benne, hogy sikerül majd nagyon jó polgármesternek is lennem

– mondta Radu Bălaş. Szerinte olyan emberre van szükség a város élére, aki ért az adminisztrációhoz.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy itt van az ideje annak is, hogy hozzáértés alapján válasszon a város polgármestert.

Amint beszámoltunk róla, korábban a liberális színekben városi tanácsosként tevékenykedő dr. Horațiu Suciu jelentette be, hogy lemond a pártban betöltött tisztségeiről és független jelöltként indul a választásokon.

Kapcsolódó

Fokozódik a hajsza Gânj Emil után – a rendőrség helikopterekkel is kutatja az erdős vidéket

Rigmányi Eszter

Drámai mentés Marosvásárhelyen: 12 éves fiú esett egy 4 méteres aknába

Rigmányi Eszter

Búcsú a felesleges köröknek – egyszerűsödik az ügyintézés

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek