KözéletKultúraMegye

Soós Zoltán: a Kultúrpalota missziója ma is ugyanaz

📸 Mariș Cristian Daniel

✍️ Rákóczi Kinga

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia ünnepi hangversenyével adták át csütörtökön, hivatalosan a nagyközönségnek a Kultúrpalotát.

A rendezvényt megnyitó Péter Ferenc a Maros Megyei Tanács elnöke személyes emléket osztott meg az egybegyűltekkel majd többször is hangsúlyozta: Ez a hely a mienk! Mint mondta, a Kultúrpalotára ma is úgy tekintünk, mint saját otthonunk legszebb helyiségére. Itt fogadjuk vendégeinket, ezt mutatjuk meg távolról érkező kedves barátainknak, rég nemlátott rokonainknak.

Erről mesélünk, ha a világ bármely részén el akarjuk mondani, hogy honnan származunk. „Tudod, Marosvásárhely, ahol van az a színes cserepes Kultúrpalota és a lenyűgöző régi Városháza” – ez általában elhangzik egy-egy beszélgetés, ismerkedés során. Ez a névjegyünk, amely akkor is mesél rólunk, ha mi nem vagyunk jelen.

📸 Mariș Cristian Daniel

Péter Ferenc szerint mindenki egyetért abban, hogy a Kultúrpalota úgy tökéletes, ahogy azt több mint száz évvel ezelőtt megálmodta és felépítette Bernády György polgármester. Nekünk annyi a dolgunk, hogy vigyázzunk rá, és megtartva eredeti szépségét, a mai kor igényeinek megfelelően végezzünk rajta felújítást.

Erre kerülhetett sor az Európai Unió támogatásának köszönhetően. Egy ekkora mértékű munkát csak uniós finanszírozással tudtunk elvégezni – mondta Péter Ferenc.

Soós Zoltán polgármester beszédében közölte: ez a felújítás az ő személyes története is. A Kultúrpalota több mint egy évtizeden át a második otthona volt.

(szerk.megj.) A jelenlegi polgármester töltötte be korábban a Maros Megyei Múzeum igazgatói tisztségét, azét az intézményét, amelyhez tartozik a Kultúrpalota is.

Elmondta, sokáig dédelgetett álma volt az, hogy a csoda számba menő épületet megújítsák. A megyei tanács korábbi vezetője, Lokodi Edit Emőke elnöksége idején már elkezdték 2012-ben elkezdődtek már munkálatok, de nyilvánvaló volt, hogy a teljes megújuláshoz a megyei tanács forrásai nem elegendőek, további forrásokra van szükség. A később tisztségbe választott Péter Ferenc, elnöksége egyik prioritásává tette a Kultúrpalota felújítását – világított rá a polgármester.

Nagyon jól emlékszem arra a délutánra, amikor a megyei múzeum igazgatójaként először beszélgettem a nem sokkal korábban megválasztott, friss megyei elnökkel, Péter Ferenccel arról, hogy itt van ez a csoda, az erdélyi szecesszió talán legszebb középülete. Itt van ez a csoda, Marosvásárhely ékessége és évtizedek óta csak kopik és fakul a szépsége, a tető helyenként beázik, a homlokzatát lassan eltakarja a por és nemsokára csak a régi fényképek mutatják meg igazi ragyogását. Akkor már 10 éve voltam a Múzeum igazgatója és épp ugyanennyi idő óta álmodoztam arról, hogy egyszer csak kezdetét veszi a teljes felújítás.

📸 Maris Cristian Daniel

A megyei tanács saját forrásai semmiképpen nem lettek volna elegendőek ennek az intézménynek a felújításához, így szükség volt Péter Ferenc közbenjárására és a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség, személyesen Simion Crețu támogatására ahhoz, hogy a projekthez szükséges európai uniós források biztosítva legyenek – mondta Soós Zoltán

A polgármester szerint:

Sokat változott mindaz, amit ma a kultúráról gondolunk, de a Kultúrpalota missziója ma is ugyanaz: ne csak szimbóluma legyen Marosvásárhelynek, hanem a város kulturális központjaként, továbbra is kulcsfontosságú szerepe legyen a közösségek összekapcsolásában, a művészeti és kulturális értékek népszerűsítésében, és nem utolsó sorban a turizmus és a gazdaság fellendítésében.

A csütörtök esti ünnepi rendezvényen részt vett Kelemen Hunor RMDSZ elnök is, aki elmondta, véleménye szerint, a Kultúrpalota szépségét, művészi tökéletességét soha nem tudta elfedni az elmúlt évtizedek elkerülhetetlen, egy világháborúval, és egy kommunista diktatúrával tetézett romlása. Ez a szépség mindig átsugárzott a nagyvárosi léttel együtt járó szennyeződésen, az emberi hanyagság okozta sérüléseken, vagy akárcsak azon a tényen, hogy a helynek sokáig csak tulajdonosa volt, igazi gazdája nem.

📸 Maris Cristian Daniel

Aztán úgy alakult, és milyen jó, hogy így történt: a Péter Ferenc vezette Maros Megyei Tanács elhatározta, hogy tényleges gazdája lesz a Palotának – talán nem függetlenül attól a ténytől, hogy egy Soós Zoltán nevű múzeumigazgató akkor már évek óta lobbizott a felújításért.

Legalább két dolgot tanulhatunk a Kultúrpalota felújításának történetéből

A szövetségi elnök szerint egyrészt azt tanulhattuk, hogy az Európai Unió – minden kritikánk dacára és minden hibája ellenére – nagyban segítheti fejlesztési céljaink megvalósítását. Mint ahogyan a Kultúrpalota felújítása kapcsán is történt, hiszen az ehhez szükséges források nagyobb részét uniós pályázat biztosította.

Másrészt pedig azt, hogy csak magunkra számíthatunk, magunkra viszont számíthatunk, ha örökségünk megőrzéséről van szó.

A mai Romániában türelem és szívósság nélkül nincs eredmény. Péter Ferencben és a múzeum korábbi igazgatójában, Soós Zoltánban megvolt és – remélem – továbbra is megvan mindkettő.  A Megyei Tanács elnöke nem kipipálni akarta a feladatot, hanem megoldani – nyomatékosította Kelemen Hunor.

Kapcsolódó

Így próbálják átverni a fixkamerás rendszert

Könnyebb hozzáférés a fizioterápiához

Menyhárt Borbála

Sportlegenda különdíj Bölöni Lászlónak

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek