fbpx
Bűnügy Egészségügy Megye

Hamis oklevelek ügyében nyomoz a rendőrség

📸 Pixabay

Három személyt őrizetbe vettek, további hármat hatósági felügyelet alá helyeztek a rendőrök jogtalanul kiállított egészségügyi asszisztensi oklevelek ügyében – közölte kedden a rendőrség.

A rendőrség szerint 2019-től mostanáig több olyan olasz diák iratkozott be az egyik Maros megyei egészségügyi képzőbe, akik nem ismerik a román nyelvet, és nem vettek részt sem az elméleti, sem a gyakorlati képzéseken, mégis megkapták az oklevelet, amely feljogosítja őket az egészségügyi asszisztensi szakma gyakorlására az Európai Unió területén.

Az ügyben 12 házkutatást tartottak hétfőn Maros és Ilfov megyei helyszíneken a rendőrség gazdasági bűncselekményeket vizsgáló osztályának munkatársai.

Az Agerpres hírügynökség szerint, a házkutatások nyomán számítógépeket, digitális adathordozókat és iratokat foglaltak le a gyanúsítottaknál. Három 39 és 58 év közötti személyt őrizetbe vettek, akiknek az előzetes letartóztatásukat kérik az ügyészek, további három 24 és 58 év közötti személyt pedig hatvan napra hatósági felügyelet alá helyeztek.

A nyomozás során kiderült, hogy két további személy olyan információkat osztott meg jogtalanul a büntetőeljárásról az ügyben érintett technikum képviselőivel, amelyekhez egy közintézmény alkalmazottaiként volt hozzáférésük.

A Maros megyei rendőrség folytatja a nyomozást az ügyben, tanúként hallgatnak ki többek között hat olasz állampolgárt, akik az oktatási intézményben tartózkodtak a házkutatáskor.

Ajánlott bejegyzések

Felfüggesztették a Maros Megyei Kórház menedzserét

Karessz

15 Maros megyei iskolában kizárólag online tanulnak

Rákóczi Kinga

Szemetelt és késsel fenyegetőzött egy férfi a Tudor lakónegyedben

Rákóczi Kinga
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben