KözéletKözigazgatásMegye

Épülhet a Maros Megyei Kórház mögötti parkoló

Megkapták a légügyi hatóság jóváhagyását, épülhet a kórház mögé tervezett több száz férőhelyes parkoló – ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be Péter Ferenc a Maros Megyei Tanács elnöke.

A parkoló ügyében közel 20 éves tulajdonjogi vita volt a megye és a marosvásárhelyi önkormányzat között. Az ügy tisztázását követően a telek a megye tulajdonába került és megkezdődtek a parkoló kialakításának procedúrái. Ugyanakkor derült ki az is, hogy a környéken építendő égési sérülteket kezelő kórház elhelyezkedése miatt költöztetni kell a SMURD helikopter leszállóját.

A légi járművek leszállópályája tehát változott, a parkoló kialakításához így már a légügyi hatóság engedélye is kellett. 

Ezt a jóváhagyást kapta meg hétfőn reggel a megyei önkormányzat. A terven azonban módosítani kell. Két és fél méternél magasabb gépjármű nem mehet be a parkoló területére. 

Elkezdődhet a tervezés, építkezési engedélyek beszerzése és a kivitelezés – mondta sajtóértekezleten Péter Ferenc.

Kapcsolódó

Kánikula után erős szél és felhőszakadás várható

Pápay Kamilla

106.000-en fesztiváloztak a VIBE-on

Pápay Kamilla

Orbán Viktor is jelen volt Kincses Előd búcsúztatásán Marosvásárhelyen

Szász Cs. Emese

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek