KözéletKözigazgatás

Lemondott az RMDSZ Maros Megyei szervezetének elnöki tisztségéről Péter Ferenc

🎤 Rákóczi Kinga

A megyei szervezet elnöke ma jelentette be erre vonatkozó szándékát a Területi Állandó Tanácsnak, és azt követően a sajtónak is.

Péter Ferenc szerint a megyei tanácsnál lévő teendők mellett egy ekkora szervezetet, az RMDSZ legnagyobb és legerősebb megyei szervezetét vezetni és mindenhol jelen lenni majdnem lehetetlen.

🗣️ Péter Ferenc

„Azt tapasztalom és azt látom, hogy ebben az évben, amikor négy választás van, akkor nagyon nehéz egyeztetni a két tisztséget. Ugyanakkor azt is el kell mondjam, hogy rengeteg olyan fejlesztési tervünk van folyamatban, amit le kell vezetni, és amivel foglalkozni kell.”

Mivel a testület elfogadta az elnök döntését, a megyei szervezetben elindul a tisztújítási procedúra. A Területi Képviselők Tanácsának a hatáskörébe tartozik, hogy összehívja a küldöttgyűlést és megválassza az új elnököt. Az elnöki tisztséggel járó feladatköröket addig, az ügyvezető elnök, Csibi Attila látja el.

„Ezért döntöttem így, hogy jobb most meglépni ezt a lépést és különválasztani a két tisztséget, mert nekünk a legfontosabb dolog az, hogy győzzünk és visszanyerjünk minden pozíciót, amit ezelőtt négy évvel megnyertünk.”

– mondta portálunknak Péter Ferenc, aki szerint már február 9-én eldőlhet, hogy a továbbiakban ki tölti be az az RMDSZ legnagyobb megyei szervezetének, az elnöki tisztségét.

Péter Ferenc hangsúlyozta: fontos számukra, hogy mind az európai parlamenti, mind a parlamenti választásokat megnyerjék.

A mai sajtóértekezleten a leköszönő elnök azt is bejelentette, hogy amennyiben az RMDSZ támogatja, és megkapja a választók bizalmát, továbbra is szeretné folytatni a munkát a Maros Megyei Tanács élén.

Kapcsolódó

Áldott húsvéti ünnepeket kíván a Maros Megyei Tanács vezetősége

Pápay Kamilla

Áldott húsvéti ünnepeket kíván a Maros Megyei Tanács vezetősége

Pápay Kamilla

Crin Antonescu levele a magyar közösséghez

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek