GazdaságKözigazgatásMegye

Egy év alatt 50%-al növelte utasforgalmát a Transilvania repülőtér

🎤 Rákóczi Kinga

A marosvásárhelyi repülőtér két hellyel került fennebb az országos rangsorban. Az utasszámot tekintve megelőzte a nagyváradi és bákói légikikötőket.

A Romániai Repülőterek Egyesületének éves összegzéséből kiderül, hogy az ország reptereinek utasforgalma tavaly 25 millióra tehető. Ez a 2022-es adatokhoz képest 17%-os növekedést jelent.

A Transilvania légikikötőben összesen 263 ezer utas fordult meg 2023-ban, 86 ezerrel több mint 2022-ben.

A marosvásárhelyi repülőtér igazgatója, Peti András portálunknak elmondta, ez az eredmény elsősorban az utasoknak köszönhető, ugyanakkor a Maros Megyei Tanács által finanszírozott fejlesztéseknek, amelyek színvonalasabb szolgáltatást tesznek lehetővé.

Péter Ferenc a Maros Megyei Tanács elnöke

A vidrátszegi repülőtéren végzett fejlesztésekről, év eleji sajtótájékoztatóján, Péter Ferenc a Maros Megyei Tanács elnöke elmondta, utasterminált építenek és 20%-al bővítik a repülőgépparkolót

A terminál esetében már megtörtént az alapozás, jelenleg az acélszerkezet felállításán dolgoznak. Felvonót építenek, korszerűsítik a tűzoltóállomást, tűz és gyorsbevetésre alkalmas mentőautót szereztek be.

Péter Ferenc elmondása szerint a teljes beruházásnak június végéig be kell fejeződnie

Marosvásárhelyről jelenleg hét útvonalon: Budapest, Dortmund, London, Memmingen, Antalya, Hurghada és Heraklion között lehet légi úton közlekedni.

2024-ben beüzemelnek egy újabb turisztikai járatot, egy olyan úticélra amelyre, meglátásuk szerint nagy igény lenne.

Érdeklődésünkre a repülőtér igazgatója, Peti András azt is elmondta, hogy a brassói reptér beüzemelése nem volt különösebb hatással a Transilvania légikikötő forgalmára nézve, az innen induló járatoknak (például a budapesti) köszönhetően ugyanis Kolozs megyéből is érkeztek ide utasok.

A repülőtérigazgató kudarcként éli meg a bukaresti járat rendszeresítésének meghiúsulását

Öt év szünet után márciusban újraindult a bukaresti járat, látszólag nagy érdeklődés övezte, viszont gyakorlatilag nem voltak utasok, így július elején a járat meg is szűnt – mondta Peti András. A légitársaság később az egész országban megszüntette tevékenységét.


Az igazgató úgy véli, hogy a belföldi járatok iránti érdeklődés visszaesése a COVID járvány hozadéka, ugyanis nagyon sok üzletember áttért az online kapcsolattartásra. Mivel a belföldi járatokat főleg üzleti céllal vették igénybe az utasok, érthető, hogy csökkent az érdeklődés.

Az országban legjobban teljesítő repülőterek az Otopeni-i, kolozsvári és jászvásári légikikötők. 

Kapcsolódó

Rejtélyes lakótársulási tartozások Marosvásárhelyen – a városvezetés közbelépett

Pápay Kamilla

HIRDETÉS: versenyvizsgát szervez a Maros Megyei Tanács

Pápay Kamilla

Nem lesznek vágóhidak Marosvásárhely piacain – bárányt csak az üzletekben árulnak majd

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek