📷 FB
✍️ Rákóczi Kinga
A hatóság közleménye szerint több rendbeli szabálytalanság miatt függesztette fel a város legnagyobb bevásárlóközpontjának tevékenységét.
Az áruház vezetőségéhez közeli források portálunknak megerősítették, hogy a fogyasztóvédelmisek felszólítására kedden este a megszokottnál korábban bezártak. Szerdán csupán délben nyitották ki az ajtókat. Röviddel a nyitás után a bevásárlóközpont már tele volt emberekkel.
A fogyasztóvédelmi felügyelők bejelentés alapján szálltak ki a bevásárlóközpont étkeztetési részlegére, egy elégedetlen fogyasztó fényképpel és videóval bizonyította, hogy az egyik étkezde kiadó pultján ruszlik mászkáltak. A nagyobb hatékonyság érdekében a marosvásárhelyi fogyasztóvédelmi hatóság majd minden felügyelője a helyszínre vonult és ellenőrizték az üzleteket.
Összesen 20 ezer lej értékben róttak ki bírságot
A fogyasztóvédelemhez közelálló forrásaink szerint, a bevásárlóközpont vezetősége nem volt partner abban, hogy két napra teljesen bezárja a komplexumot és fertőtlenítse az egész épületet, így a felügyelők a törvényes keretek között, csak azokban az étkezdékben függeszthették fel azonnal a tevékenységet, ahol kézzel fogható bizonyítékot találtak.
Az áruház kedden este nyolc óra és szerda dél között volt zárva.
Forrásunktól azt is megtudtuk, hogy bár köztudottan a konyhai csótány nagyon gyorsan lepi el a területet, a törvény nem teszi lehetővé, hogy azokat a vendéglátóipari egységeket is bezárják, amelyekben az ellenőrzés pillanatában nem találnak bogarat.