fbpx
Ajánló Életmód Társadalom

Meggyújtják a Bolyai téri óriási adventi koszorú utolsó gyertyáját

Minden adventi gyertya egy fogalmat szimbolizál: a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt.

Az eredeti adventi koszorú gyertyáiból három lila és egy rózsaszín. Ezeknek is jelentősége van. A hit, remény, szeretet és öröm fogalmakat ugyanis párba állították egy-egy személlyel vagy vallási közösséggel, s így vonult be az ünnepnaptárba:

  • Ádám és Éva – akiknek elsőként ígérte meg a megváltást Isten. Ez a hit gyertyája. (lila)
  • Zsidó nép – akinek Isten megígérte, hogy közülük származik majd a Messiás. Ez a remény gyertyája.(lila)
  • Szűz Mária – a makulátlan istenanya. Ez a rózsaszín gyertya az örömé.
  • Keresztelő Szent János – ő hirdette Jézus eljövetelét előkészítve az utat Jézushoz. Ez a szeretet gyertyája.(lila)

Az utolsó adventi gyertyagyújtáson, 𝐝𝐞𝐜𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫 𝟐𝟒-𝐞́𝐧, 𝟏𝟐.𝟑𝟎-tól dr. Bara Zoltán, a marosvásárhelyi Szent Imre templom plébánosa tart igehirdetést. A szertartást követően felcsendül a Keresztelő Szent János Plébánia Szkólájának éneke, a rendezvénysorozatot pedig a Plébánia ifjúsági csoportjának betlehemes játéka zárja.

Ajánlott bejegyzések

Elsősegélynyújtási praktikákat mutattak be a Bernády házban

Karessz

Ég és Föld – koncertek nagycsütörtökön

Szász Cs. Emese

Kicsi póni született az Állatkertben (videó)

Rákóczi Kinga
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben