AjánlóÉletmódKözigazgatásKözleményKultúra

December 4-én nyit a Marosvásárhelyi Karácsonyi Vásár 

📷 Mariș Cristian Daniel

🎤 Rákóczi Kinga

Önerőből, önkormányzati támogatás nélkül szervezik meg idén a karácsonyi vásárt. Összesen 37 faszerkezetű házikóban, mintegy 45 vásáros várja a Színház téren a látogatókat. 

A szervező, Mercur Creativ Egyesület ígérete szerint annak ellenére, hogy a kormány megszorító intézkedései miatt nem kaptak anyagi támogatást a polgármesteri hivataltól, a rendezvény színvonala idén is eléri az előző két évben megszervezett vásárokéit.

📷 Mariș Cristian Daniel

Támogatásokból és önerőből szervezte az egyesület az egész karácsonyi vásárt – erősítette meg a sajtónak Soós Zoltán polgármester

A város biztosítja a világítás, a területet és hogyha szerényebb keretek között is, de lesznek még rendezvények. A támogatásokat levágták, nem tudunk megrendelni különféle rendezvényeket, ezért nagyjából önkéntesek fognak jelen lenni. Akik szeretnének fellépni különféle programokkal, azok jelezhetik, egyrészt a szervezőknek, másrészt városházán is van egy illetékes kolléganő, aki segít ezt koordinálni. 

– nyilatkozta Soós Zoltán. A polgármester emlékeztetett, a Bolyai téren lett felállítva immár harmadik éve az adventi koszorú, amelyet a Marosvásárhelyért Egyesület kezdeményezett, a város partnerként támogatja azt. 

📷 Mariș Cristian Daniel

Tulajdonképpen az adventi várakozás hagyományát szeretnénk úgymond kiterjeszteni, hogy már nem csak a családokban, hanem a köztereken is legyen mindenki számára világos, hogy egy keresztény gyökerű városban élünk.

A karácsonyi vásár újdonsága, hogy idén egy kerek hónapig várják a látogatókat és teljesen belakják a Színház teret

A szervezők közleménye szerint a színház előtt lesznek az ételt és italt kínáló (food truck) árusok, a gyerekek számára felállított körhinta, és ugyanott közlekedik majd a Mikulás-kisvonat is. December negyedikén már megérkezik a helyszínre a Mikulás is.

📷 Mariș Cristian Daniel

A hagyományos ünnepi díszkivilágítás felkapcsolására december 5-én 18 órától kerül sor

A gyerekek számára jó hír, hogy idén december 4-től 23-ig minden nap találkozhatnak a Mikulással, akinek elmondhatják kívánságaikat és fényképeződhetnek is a fehérszakállúval. A Mikulás házikóját az egykori Ferences templom tornya mellett állítják fel.

Portálunk megkeresésére a szervezők elmondták, hogy számos meglepetéssel szolgálnak a vásár ideje alatt. Sötétedés után a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, a Kultúrpalota, a Nemzeti Színház és a Luxor épületére vetítenek ki karácsonyi figurákat. Lesznek online játékok és közös kántálás a karácsonyfa körül.

Kapcsolódó

Nagylélegzetű projekt készül: teljesen felújítanák a Teleki Téka épületét

Pápay Kamilla

Először mutatkozik be Maros megye a kazahsztáni turisztikai vásáron

Pápay Kamilla

Crin Antonescu levele a magyar közösséghez

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek