BűnügyKözélet

Amit a hatóságok látnak, az csak a jéghegy csúcsa

🎤 Rákóczi Kinga

A hét éve elindított Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom egy nagyon bátor vállalása volt RMDSZ Nőszervezetének – nyilatkozta portálunknak Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, a nőszervezet ügyvezető elnöke. 

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte ma a Kultúrpalotában, a Maros megyei RMDSZ Nőszervezet. Ennek keretében tárlatnyitóra, elnökségi beszámolókra és tisztújításra került sor.

A rendezvényen a NEEEM-ről faggattuk Csép Éva Andreát

📷 Facebook

Elmondta, a kezdetekben felvállalták azt, hogy lesznek olyanok is, akik úgy gondolják, hogy nem ez az erdélyi magyar társadalom legnagyobb problémája. Csép Éva Andrea hangsúlyozta, a hét év alatt tudatosító kampányokat folytattak, törvényt módosítottak. Szakértői segítséggel eljutottak az iskolákba a diákokhoz. Ma már széles körben beszélünk a jelenségről.

Egy olyan kényes témáról beszélünk amely mindig szőnyeg alá volt seperve. Amelyről nem akartunk tudomást szerezni, amelyről úgy gondoltuk, hogy jobb ha nem is beszélünk róla.”

Országos kampányokban tájékoztattak arról, hogy mit lehet tenni. Hogyan tud lépni az áldozat? Mit jelent az amikor menekülnie kell és hova mehet? Mire van szüksége? Honnan kérhet segítséget? 

Az RMDSZ Nőszervezetének ügyvezető elnöke közölte, karriere egyik legnagyobb megvalósításának tartja azt a törvényt, ami azonnali segítséget nyújt az áldozatoknak.  

Rendkívül büszke vagyok hiszen kezdő képviselőként az egyik legnagyobb megvalósításom az volt amikor az azonnali távolságtartási rendelet intézményét bevezettük, azóta már előre haladtunk és most már megvannak a lábbilincsek. Maros megye az első három megye közé tartozik ahol kísérleti jelleggel ország szinten az idéntől már kipróbáltuk a távoltartási rendelet monitorizálását végző szerkezetnek a használatát.

Csép Éva Andreától azt is megtudtuk, hogy egy ingyenesen hívható zöld számmal állandó segítséget tudnak nyújtani az erőszak áldozatainak. Most azon dolgoznak, hogy az ott dolgozó román ajkú alkalmazottak mellé egy-két magyarul beszélő személyt is felvegyenek, ugyanis ha valaki  bajban van, az anyanyelvén tud a legjobban megnyílni és elmondani a gondjait. 

Arra a kérdésünkre, hogy rendelkeznek-e statisztikai adatokkal arra vonatkozóan, hogy milyen gyakran kérnek segítséget az áldozatok, az RMDSZ Nőszervezetének ügyvezető elnöke elmondta, a rendőrségtől időnként megkapják az adatokat de ezek nem mindig tükrözik a valóságot. 

Kapcsolódó

A Mikulás hozza a Karácsonyi Vásárt Marosvásárhelyre

Pápay Kamilla

Laborvizsgálat: egész novemberre elég az alap a nagykórházban

Rigmányi Eszter

Elhalasztják az egyirányú forgalom bevezetését a Kaptatós, Cseresznyés és Dévai utcákban

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek