KözigazgatásKultúraMegye

Hozzávetőleg 165 ezer eurós jövedelme volt idén a Maros Művészegyüttesnek

📷 Bereczky Sándor

🎤 Rákóczi Kinga

A társulat kövesdombi székhelyén végzett munkálatokat mutatta be pénteken a sajtónak a Maros Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc, a tanács alelnöke, Kovács Mihály Levente és a művészegyüttes igazgatója, Barabási Attila.

Elmondták, a munkálatok során megemelték a próbaterem mennyezetét, újrapadolták és kifestették a helyiséget. Akadálymentesítési munkálatokat végeztek az épületben, egyebek mellett az illemhelyiségeknél. Újrafestették a nagyszínpad padlózatát, kicserélték az ajtókat és felújították a kapusszobát. Az előtér is megszépült, kiállítótérré alakult.

A felújítási munkálatokra 200.000 lejt biztosított a Maros Megyei Tanács.

Péter Ferenc

A Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc közölte, a tanács hozzájárulása mellett, a beruházások esetében az intézmények önrésszel is rendelkeznek. Hangsúlyozta, a kulturális intézmények közül a Maros Művészegyüttesnek van a legnagyobb éves bevétele.

A Maros Megyei Önkormányzat a legfontosabb és legnagyobb mecénása a Maros megyei kulturális életnek

– jelentette ki portálunknak Kovács Mihály Levente a Maros Megyei Tanács alelnöke.

Elmondta, idén összesen 48 millió lejt fordított a kultúra fenntartására a Maros megyei önkormányzat, ami azt jelenti, hogy ebben az önkormányzati ciklusban több mint 10 millió lejjel sikerült növelni a keretösszeget.

Kovács Mihály Levente

Hangsúlyozta, itt egy több évre szóló beruházási stratégiáról beszélünk, korábban új autóbuszt vásároltak a Maros Művészegyüttesnek, sikerült egy új helyiséget bérelni a magyar tagozat számára, ahol a próbafolyamatok zajlanak, illetve az adminisztratív munka, az iroda helyiségek működnek. Kovács Mihály Levente közölte:

„Azt gondolom, hogy ez egy jól átgondolt stratégia, jövőbe mutató beruházásról beszélünk amit lépcsőzetesen évről évre folytatunk, mindig az intézmény igényeit figyelembe véve.”

A Maros Megyei Tanács alelnöke elmondta, hogy bár a jövő évi költségvetési kereteket még nem ismerik, bíznak abban, hogy ezt az ütemet, illetve ezt a növekedést tartani tudják.

Kapcsolódó

Nagylélegzetű projekt készül: teljesen felújítanák a Teleki Téka épületét

Pápay Kamilla

Először mutatkozik be Maros megye a kazahsztáni turisztikai vásáron

Pápay Kamilla

Crin Antonescu levele a magyar közösséghez

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek