✍️ Rákóczi Kinga
A Városi Tanács csütörtöki ülésén döntött a Marosvásárhelyi Állatkert jövő évi díjszabásairól. Az elfogadott határozat értelmében a jegyárak a 2023-as szinten maradnak, némi változás a bérletek esetében történik.
A felnőttek éves bérlete 150 lejről 170 lejre növekedik. Tulajdonosát feljogosítja arra, hogy meghívásos alapon szervezett rendezvényeken is részt vegyen az állatkertben.
A tervek szerint minden bérlettulajdonost évente kétszer, április 22-én a Föld napján illetve Október 29-én a makik napján meghívják a bérletesek találkozójára, amikor célcsoportra szabott programokat szerveznek. A bérlethez járó útlevelet ismételt látogatásainak számontartására, pecsétgyűjtésre használhatják. A benne rejlő feladatok még színesebbé tehetik a látogatásokat – nyilatkozta portálunknak Korondi Kinga, a Marosvásárhelyi Állatkert kommunikációs szakembere.

A november 23-án elfogadott tanácshatározatban új lehetőségek is megjelennek. Lehetővé teszik a kereskedők számára, hogy az állatkert területén folytassanak tevékenységet.
- Az eseményfotózás (esküvő, keresztelő, stb) egy napra 150 lejbe kerül
- Közterületen való élelmiszerek forgalmazásáért négyzetméterenként havi 310 lejt,
- Nem élelmiszer jellegű vagy kézműves termékek forgalmazásáért havonta négyzetméterenként 186 lejt,
- Arcfestés és pillanatfotózásért naponta négyzetméterenként 25 lejt,
- Mozgó játékok működtetéséért (pedálos kisautó, elektromos kisvonat és pónilovaztatás) egyenként napi 20 lejt kell fizetni.
- Lovashintó vagy szánozás esetében 100 lej a napidíj.
A Marosvásárhelyi Állatkert havonta szervez programokat. A legközelebbi, a december 2 – i Mikulásjárás, majd a december 9.-én egy 24 órás hachathont szerveznek informatikusoknak. A közel 50 önkéntes programozó egy alkalmazáson dolgozik, amely az állatkerti sétákat teszik majd interaktívvá.