📷 Bereczky Sándor
Kárpát-medencei magyar vállalkozói konferenciát szerveztek a hétvégén Marosvásáhelyen. A negyedik alkalommal megtartott rendezvénynek a Kultúrpalota adott otthont.
A romániai magyar vállalkozók mellett magyarországi, felvidéki, valamint vajdasági vállalkozók érkeztek a St. Georgius Manager Club és a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. marosvásárhelyi irodája által szervezett konferenciára.
St. Georgius Manager Club elnöke, Nyulas Bernát a sajtónak elmondta, egy ilyen rendezvénynek a legfontosabb célja az, hogy a vállalkozói közösséget megerősítsék, új kapcsolatokat hozzanak létre és a régieket felújítsák.
A konferencián több mint 45 vállalkozó vett részt. Aktuális gazdasági és humánerőforrás kérdéskörben is zajlottak megbeszélések, amelyekből kiderült, hogy Kárpát-medenceszerte a vállalkozók ugyanazokba a problémákba ütköznek.
Bank, befektetés és kockázati tőke a vállalkozásokban címmel szerveztek kerekasztal -beszélgetést. Ennek egyik résztvevője Hild Imre ügyvezető volt aki Magyarországról érkezett. Szerinte minden vállalkozásnál célszerű arra fókuszálni, hogy hogyan tud digitálisan gyorsabban működni.
Újságírói kérdésre válaszolva, Kozma Mónika a Pro Economica Alapítvány ügyvezető igazgatója elismerte, sajnos a turizmus terén nem áll jól a térség.
A turisztikai szekció moderátora hozzátette a következő 10 év célkitűzése a 70 -75 százalékos turisztikai potenciál elérése a térségben.
Az eseményen a résztvevők átfogó képet kaptak a Kárpát-medence gazdasági helyzetéről, illetve a jövőbeli lehetőségeiről, szinte valamennyi iparágban.