fbpx
Kultúra Ország

Elhunyt Czintos József, Jászai Mari-díjas színművész

A marosvásárhelyi származású Czintos József 1946-ban született Marosvásárhelyen, szakmai pályafutása a Szatmárnémeti Északi Színház magyar társulatához kötődik.

Tanulmányait a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen végezte, színész szakon. 1969-ben szerződött a Szatmárnémeti Északi Színház magyar tagozatához, azóta volt tagja. 2011 óta a társulat örökös tagja. 2006. és 2009. között a Harag György Társulat igazgatói tisztségét is betöltötte.

Színészként számos kitüntetést kapott, több alkalommal nyújtotta a fesztivál legjobb férfi alakítását a Határon Túli Színházak Kisvárdai Fesztiválján.

1995-ben az Erdélyi Közművelődési Egyesület Kovács György díjjal jutalmazta, 2001-ben a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának díját, a Jászai-díjat ítélték oda neki. 

A Harag György Társulatban eltöltött évek és több mint száz alakítás mellett játszott a Budapesti Bárka Színházban, a Csíki Játékszínnél, de szerepet vállalt a Kolozsvári Állami Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház és a Kassai Thália Színház egy-egy produkciójában is – írja közösségi oldalán a színház.

Ajánlott bejegyzések

Adventi Bazárra készül a marosvásárhelyi Waldorf Iskola

krakoczi

Társasjátékokról készítettek dokumentumfilmet

krakoczi

Újabb pályázati lehetőség kulturális projektekre

krakoczi
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben