📷 Szakács Erika közösségi oldala
A 19 éves, nyárádszentbenedeki lány Miklósa Erika mentoráltjaként kerül a legjobbak közé.
A tehetségkutató 56 versenyzővel indult útjára. Múlt héten már csak 6 énekes állt színpadra. Az elődöntőben megfeleződött a mezőny. A tévőnézők döntése alapján Kovács Aliz, Kovács Harmat és Szakács Erika jutottak a döntőbe. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, Miklósa Erika az rtl.hu-nak azt nyilatkozta:
Szakács Erikában saját 19 éves énjét fedezte fel, furcsa is volt számára, mennyire hasonló a tekintetük, ahogy az otthoni közeg is ugyanolyan fontos a számukra.
Portálunk megkeresésére Szakács Erika elmondta, csodálatos élmény számára benne lenne a The Voice című műsorban. Nagyon sok pozitív kritikát kapott. Főleg olyanokat amiben elmondták hogy hétről hétre rengeteget fejlődött – nyilatkozta a lány.
„Ez a műsor egy új felfogást nyújtott számomra, megmutatta nekem, hogy bízzak magamban és hogyan legyek tudatos.„
Szakács Erikának november 18-án, szombaton szurkolhatunk ismét. Nagy eséllyel indul a Magyarország legjobb hangja címért.