🎤 Rákóczi Kinga
November 16-án csütörtökön elrajtol a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. A rendezvény szervezői múlt héten megkongatták a vészharangot. Mint mondták, a legnagyobb támogatónak számító helyi és megyei önkormányzat nem tudja kifizetni a tanácsosi testületek által megszavazott összegeket, óriási űrt hagyva így a költségvetésükben.
A helyzetet a kormány költségcsökkentő rendelete idézte elő.
Péter Ferenctől a Maros Megyei Tanács elnökétől megtudtuk, hogy a megye valóban nem tud segíteni. A városi önkormányzat azonban korábban szerződést kötött, így a rendezvényre szánt támogatást utalni tudja a szervezőknek – tájékoztatta portálunkat Portik Vilmos alpolgármester.
A korábbi években volt olyan, amikor pályázati úton, volt olyan is amikor partnerségi szerződés révén ítélték meg támogatást a rendezvénynek – pontosított az alpolgármester.

„Tekintettel arra, hogy az egyik legrangosabb és legrégibb kulturális eseménye a városnak a Nemzetközi Könyvvásár, az idei évben a partnerség mellett döntött a Városi Tanács. Erre a finanszírozásra vonatkozóan még a kormányrendelet életbe lépése előtt támogatási szerződést írt alá a polgármesteri hivatal a könyvvásár szervezőivel, így bár a kormányrendelet megjelenésének idejében egy kicsit mindenki elbizonytalanodott, hogy azt hogyan kell alkalmazni, érvényesek-e a rendelkezések ilyen esetre is, azóta ez tisztázódott. Ezeket a támogatásokat a város folyósítani tudja.„
Portik Vilmos közölte, ismeretei szerint nincs olyan rendezvény, amelyet ne tudna támogatni az önkormányzat, hiszen minden támogatásra javasolt esemény esetében aláírták a finanszírozási szerződéseket.
Ilyen szempontból a város kulturális életét ez a döntés most már nem tudja befolyásolni – hangsúlyozta az alpolgármester.
A kormány megszorító intézkedései viszont hatással lesznek az önkormányzat által szervezett, szokásos év végi eseményekre. Ilyen például az adventi vásár, amelyet az elmúlt 2 évben mind a vásárfia kínálatában, mind pedig a programok, események vonatkozásában sikerült a marosvásárhelyiek elvárásaihoz igazítani. Ezt a színvonalat valószínűleg nem tudjuk biztosítani idén, ezen meg fog látszani a törvény rendelkezéseinek a hatása.
A törvény egyfelől kivételez a hivatalos ünnepekkel másfelől a beszerzések terén korlátozza az önkormányzatot, így nem fogják tudni az elmúlt két évvel ezelőtti színvonalra emelni az adventi vásárt és a szilveszteri eseményeket. Portik Vilmos szerint a rendezvény pompája és ünnepélyessége nem lesz a tavalyihoz hasonló.