fbpx
Baleset Egészségügy Megye

Elhunyt az a beteg, aki több társával együtt került kórházba, miután a kombinát egyik gépsorán dolgoztak  

📷 FB

✍️ Rákóczi Kinga

Mint arról korábban beszámoltunk, az Azomureș egyik ipari berendezésén végzett munkálatokat az a 21 tagú csapat, amelyiknek több mint fele később légúti megbetegedésre utaló tünetekkel fordult orvoshoz. Hárman kórházba kerültek.

Az orvosok nem találták a megbetegedés egyértelmű okát, de arra gyanakodtak, hogy vegyi anyag kerülhetett a szervezetükbe. 

Az 58 éves Oltean Nelu állapota nagyon rövid idő alatt megromlott – nyilatkozta portálunknak a beteg hozzátartozója, Székely Timea. Közölte, mivel a családtagjuk tüdeje sérült súlyosan előbb oxigént kapott, majd intubálták és mesterséges kómában tartották. Október 20-án, Nagyváradra szállították, ahol egy speciális lélegeztetőgép tartotta életben. 

Az orvosok erőfeszítései ellenére, a beteg november 3-án elhunyt. 

A család továbbra sem tudja, hogy mi okozta a megbetegedést, remélik, hogy a boncolás során fény derül erre. 

Értesüléseink szerint a kombinát területén dolgozó csapat többi tagja, akik hasonló tünetekkel kerültek kórházba, gyógyulófélben van. 

Ajánlott bejegyzések

A Maros megyei érettségizők 63,8% vizsgázott sikeresen

Rákóczi Kinga

Elballagtak a Bolyaisok

Pápay Kamilla

Buszjegyet adnak a hulladékért Marosvásárhelyen is

Szász Cs. Emese
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben