EgészségügyKözéletOrszágSzociális

Több mint 40.000 egészségügyi szolgáltatót érint a biztosító pénztárt alkalmazottainak tiltakozó akciója 

✍️ Rákóczi Kinga

A dolgozók érdekvédelmi szervezete szerdán este jelentette be, hogy november másodikától beszüntetik a tevékenységet. 

A közlemény szerint az egészségbiztosítási pénztárak alkalmazottainak bére 2018 óta nem nőtt, a kormány költségcsökkentő intézkedéseinek bejelentése után az egészségbiztosítási pénztárak több mint 100 alkalmazottja áthelyezéssel más közintézményeknél vállalt munkát, ami súlyosan érinti az intézmény működését. 

A Maros megyei kirendeltségen reggel 8 és 9 óra között fogadják az ügyfeleket, azt követően szüneteltetik a tevékenységet

Délután négy óráig munkahelyükön tartózkodnak, ugyan, de nem dolgoznak. Ez maga után vonja a gyógyszertárak, kórházak, orvosi rendelőkkel kötött szerződésben foglaltak be nem tartását. Sem a krónikus betegek gyógyszereinek árát, sem más egészségügyi szolgáltatás ellenértékét (beleértve a betegszabadságokat) nem térítik meg. 

Az intézmény egyik alkalmazottja portálunknak elmondta, egyelőre megértőnek bizonyulnak azok az ügyfelek, akik a tiltakozás miatt dolguk végezetlenül távoznak az egészségügyi pénztártól

A tiltakozó akció első napján, csütörtökön egy személy a rendőrséget hívta, úgy próbált érvényt szerezni akaratának. A rendőrök azonban megerősítették, az intézmény alkalmazottai a törvények betartásával kezdtek tiltakozó akcióba. 

Elmondta, volt olyan is, aki 60 km-ről érkezett, de a nyitvatartási időt lekéste. Az alkalmazottak sajnálják az okozott kellemetlenségeket, de más megoldásuk nem maradt, ezért döntöttek a tiltakozásnak ez a formája mellett.

Kapcsolódó

Áldott húsvéti ünnepeket kíván a Maros Megyei Tanács vezetősége

Pápay Kamilla

Áldott húsvéti ünnepeket kíván a Maros Megyei Tanács vezetősége

Pápay Kamilla

Crin Antonescu levele a magyar közösséghez

Pápay Kamilla

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek