✍️ Rákóczi Kinga
Sokan azért nem utaznak repülővel, mert attól tartanak, hogy lezuhannak. Ugyanakkor bizonyított tény, hogy évente sokkal többen halnak meg közúti balesetben mint repülőgép-szerencsétlenségben.
A napokban írtunk a rollerek használatáról a városban, és sokan örülnek annak, hogy “téli vakációra megy” ezek egy része, mások egészen használható ötleteket adnak a szervezettebb együttlétezésre.
Az egyik szolgáltató igazgatója azt mondja, nevelni kell az embereket. És valóban, egy újabb hiányossága a társas életünknek:
a szabályokat megtanítják nekünk, de a kulturált közlekedést nem

A sofőriskolában bemagoltatják a vonatkozó törvényeket, és a közlekedési táblák jelentését, az autók működését: melyik a kuplung, fék, gáz. A kerékpározásra családtag vagy barát tanít: egyensúlyozni, a biciklikereket felfújni vagy a láncot visszarakni. Jó esetben arra is, hogy mit jelentenek a közlekedési táblák és hogyan kell jobbra vagy balra jelezni.
Marosvásárhelyen a gépkocsiforgalom kinőtte a várost, dugóban áll a busz, a kerékpárosok, rolleresek nem tartják biztonságosnak a közutat, így zömének a járda jelenti a megoldást. A gyalogos pedig… bajban van.
Mindig találunk valakit, akit hibáztatni lehet.
- Az önkormányzatot, mert nem oldja meg a parkolást, nincs busz- és kerékpársáv,
- a közlekedési vállalatot, mert késik vagy nem elég gyakori a járat,
- a kerékpárost, rollerest, mert a járdán közlekedik,
- a rollereket bérbe adó céget, hogy miért nem szervezettebb a szolgáltatás,
- a gyalogost pedig, hogy miért nem figyel jobban oda. Nem biztonságos a járda, de sok esetben a gyalogátjáró sem, és ha távolinak tűnik az átjáró, tilosban megy át az úton.
A türelem nem a vásárhelyiek kenyere

A gyalogátkelőknél, nemrég áthúzott fülhallgató és telefon piktogramok jelentek meg, ami egy jó kezdeményezés. A gépkocsivezetőt elvileg bírságoljak, ha vezetés közben a telefonját matatja és elvileg ugyanez érvényes a kerékpárosokra, rolleresekre. Csakhogy a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. Közben nem figyelünk egymásra.
Ok-okozati összefüggésben egy láncreakció történik
Ha kevesebben vennék elő a személygépkocsit, elég lenne a parkolóhely, mérsékeltebb lenne a közúti forgalom, nem állna dugóban és késne a busz. Ha a sofőr csak a vezetésre figyelne, akkor nagyobb biztonságban érezné magát a kerékpáros, rolleres és leszállna a járdáról. Ha betartaná a forgalmi szabályokat a biciklis, rolleres a gyalogosnak sem kellene a kétkerekűek között szlalomoznia. Ha nem spórolná meg azt a 10-20 métert, nem kelne át tilosban a gyalogos, megelőzhető lenne egy-egy baleset.
Ha…
Kétségtelen, hogy baj van a közlekedési kultúránkkal. Mint megannyi más dolog, ez is rajtunk múlik. Ne a büntetések késztessenek előzékenységre, türelemre, megfontoltságra, hanem a jóérzés, azt viszont tanulni kell.