🎤 Rákóczi Kinga
Háromgenerációs családi vállalkozás. A Vártemplom előtti gesztenyeárusok beletartoznak a városképbe, ha úgy tetszik szimbólumai is. Nélkülük nem igazi ősz a marosvásárhelyi ősz. Évek óta visszajáró vásárlóiknak már a szokásait is ismerik: ki mekkora adagot vásárol, mennyire kell becsomagolni a sült gesztenyét. És még egy-két szem ráadás is kerül.
Gondosan előkészített papírtölcsérek és tasakok sorakoznak a rusztikus mobil „kisboltban”. A párkányon őszi dekoráció, a pult mögött a mindig mosolygó Moga Annamária, előtte a kicsi puha párna. Most éppen kék. Az tartja melegen a frissen sült gesztenyét.
Annamária nagymamája 1950-ben kezdte a kereskedést.
Az év minden napján, január elsejétől december 31-ig ugyanazon a helyen állította fel kis asztalát, és mindig az időszaknak megfelelő terméket árult. Pattogatott kukoricát, pirított tökmagot vagy napraforgómagot, ősszel sütőtököt és a mára már elmaradhatatlanná vált sültgesztenyét.
Az év első napja új pénzt hoz – mondta a nagymama.
Annamária elmondása szerint a nagymamát a szükség vitte rá, hogy ilyen vállalkozásba kezdjen. Egyedül nevelt három gyermeket, egy lányikerpárt és egy fiút. Valamiből el kellett tartani őket. Volt olyan alkalom is, hogy az év első napján már a megszokott helyen várta a vásárlókat és olyan is, hogy szilveszter estéjén még a helyszínen volt.
1991-ben a nagymama megbetegedett, egyik lánya vitte tovább az üzletet és férjével együtt 2009-ig árulták a pattogatott kukoricát és sültgesztenyét.
Ők is egész évben kint voltak, ahogy Annamária mondja: esőben, napsütésben, télben, nyárban. Az elmaradhatatlan kis szekérrel és a hordóval, ami kályhaként szolgált a gesztenyesütéshez. Akkor is kispárna tartotta melegen a finomságot. Az nem volt kérdés, hogy továbbörökítik a hagyományt.
Nagymama hét unokája közül az egyetlen lány folytatja.
Édesapja utolsó kívánsága az volt, hogy legalább a gesztenye árusítást vigyék tovább.
2009-ben vette át Annamária és férje, Attila az üzletet, mára már fából ácsolt, a környezetbe jól beilleszkedő, fedett asztal fogadja a vásárlókat. Férjét nem kellett különösebben győzködni arról, hogy társuljon. Nagyon büszke, amikor azt hallja, hogy finom a gesztenye. Szerinte a szakácstól is függ.
A gesztenyét is ő vagdalja – mondja Annamária, hozzátéve, gyerekkorában még kézzel tették mindezt, nem volt könnyű munka. „Két-három napig vagdaltuk, majd két napig árultuk a gesztenyét.”
Hosszas keresgélés után férje talált egy gépet, amit ma már ki nem enged a kezéből, így minden egyes gesztenye az ő keze alól kerül ki, és ő gondoskodik arról is, hogy megfelelő körülmények között süljenek. Külön felszerelése van a hő szabályozására.
Sok éven keresztül kutakodtak, hogy hol van a legjobb a gesztenye, mert egyáltalán nem mindegy, melyiket esszük.
A szelídgesztenyéből is két féle van. Az egyik főzésre, a másik sütésre alkalmas – mondja a gesztenyeárus. Vékonyabb vagy vastagabb a héja és az elkészítési technikája is más.
A spanyolországi és olaszországi gesztenye íze áll a legközelebb a miénkhez – tudjuk meg.
Annamária meghatódva meséli, hogy 2009 óta barátságok születtek, olyan személyek is vannak, akik azóta külföldre költöztek, de amint hazajönnek az első útjuk ősszel a gesztenyéshez vezet. Ameddig él és egészsége van, továbbra is minden ősszel kínálják majd a sültgesztenyét.
Az utánpótlás már kérdéses. Annamáriának vannak ugyan gyerekei, de nem tervezik továbbvinni a családi hagyományt.
A lányok nem akarnak „gesztenyések” lenni
Férjével úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy gesztenyeültetvényt, hogy a gesztenye valamilyen formában csak a család nevéhez kötődjön. Még gyengécske, de egy-két szemet már termett egy-egy kicsi fa.
Annamáriától azt is megtudtuk, hogy főállásban kertészkedéssel foglalkoznak. Nemsokára megnyitják saját virágüzletüket.