fbpx
Gazdaság Közélet Közigazgatás

Félgőzzel újraindítja a termelést az Azomureș

Ötvenöt százalékos kapacitással újraindítja októberben a termelést a vegyipari kombinát – jelentette be ma a cég vezetősége.

A bejelentés egybeesett Sebastian Burduja energiaügyi miniszter látogatásával. A tárcavezető egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a három hónappal ezelőtti hivatalba lépése óta harmadszorra keresi fel a vállalatot, és mindkét korábbi látogatásán megkérdezte az Azomureş vezetőit, hogy mikor indítják újra a termelést.

Úgy alakult, hogy az Azomures éppen ma jelentette be ennek az ország számára stratégiai fontosságú üzemnek az újraindítását, aminek én nagyon örülök‘ – jelentette ki a tárcavezető.

Sebastian Burduja elmondta, tudja, hogy nem könnyűek a piaci körülmények, és az Azomureş a tél közeledtével várható gázáremelkedés miatt kockázatot vállal ezzel a lépéssel, éppen ezért nagyra értékeli, hogy a vállalat újraindította a termelést.

Josh Zacharias vezérigazgató: az üzem addig fog termelni, ‘amíg a körülmények lehetővé teszik’

A cégvezető megjegyezte, hogy ‘a gáz- és műtrágyapiacok kiszámíthatatlan mozgása még mindig történelmi csúcson van, így a jövő továbbra is bizonytalan’.

A marosvásárhelyi vegyi kombinát teljes termelési kapacitása évi 1,6 millió tonna műtrágya, amelynek 80-85 százalékát a román mezőgazdasági piacra szánják. (Agerpres)

Ajánlott bejegyzések

Uniós támogatásból valósul meg a körgyűrű

Rákóczi Kinga

Kezdődik a várva várt nagytakarítás

Rákóczi Kinga

Bezárt a Ligetben, de továbbra is üzemel a várban a korcsolyapálya

Szász Cs. Emese
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben