AjánlóKözéletKultúraMegye

Marosvásárhelyen rendezik meg az első Erdélyi Mesterségek Ünnepét

Szeptember végén valódi népi játszótérré alakula Marosvásárhelyi Vár. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és az Erdélyi Kézműves Egyesületek Szövetsége kezdeményezésére idén először szervezik meg az Erdélyi Mesterségek Ünnepét szeptember 23-24. között.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által alapított Mesterségek Ünnepe csaknem négy évtizedes múltra tekint vissza Magyarországon. A nemzetközileg is ismert és elismert rendezvény mára már a hazai és külföldi hagyományos mesterségek magas színvonalú seregszemléjévé nőtte ki magát, és több mint 800 kézművesnek biztosít teret.

Az idei évben először – a nagysikerű magyarországi minta alapján – Erdélyben is megszervezik a hagyományos népi mesterségeket felsorakoztató Erdélyi Mesterségek Ünnepét szeptember 23-24. között, amelynek a Marosvásárhelyi Vár ad otthont. A három szervező egyesület elkötelezett célja a rendezvény által az erdélyi hagyományos népi kultúra támogatása, annak fenntartása és átmentése a következő generációk számára. A kétnapos eseménysorozat számos izgalmas programponttal kecsegtet, melyek minden korosztály számára tartalmas időtöltést biztosítanak. Az idei, első kiadás kiemelt témája a gyapjú és annak feldolgozása.

Az Erdélyi Mesterségek Ünnepén a hagyományos kézműves mesterségek és hagyományőrző mesterek kapják a főszerepet, amelyek mellett kézműves műhelyek, szakmai előadások, néptánc előadások, népzenei koncertek és sok más érdekes program várja a látogatókat. A kétnapos rendezvényen 40 hagyományőrző szervezet kézműveseivel ismerkedhetünk meg, köztük kazahsztáni kézművesekkel is, akik tanfolyamot is tartanak a helyszínen. Csaknem 120 kézműves érkezik egész Erdély területéről a Maros menti városba, olyan kézműves mesterségeket képviselve, amelyekkel ritkán lehet találkozni egyszerre, egy helyen. A mesterségbemutatók mellett a látogatók ki is próbálhatják a kézműves szakmák apró fogásait, ugyanakkor a kézműves vásáron be is szerezhetik a számukra leginkább tetsző termékeket. Az esemény két napja alatt megtekinthető lesz A gyapjú útja című népművészeti kiállítás.

A rendezvényre a legkisebbeket gyerekfoglalkozásokkal, élőszavas mesemondással várják a szervezők, a felnőtteket a szakmai és népzenei előadások, valamint műhelyek mellett táncházba invitálják. A kétnapos ünnepen több népzenei koncert is lesz a déli és délutáni órákban, többek között fellépnek olyan népi zenekarok is, mint az Üver, az Öves, a Tarló znekar, a Piros Pántlikás zenekar és a Székelyföldi Énekiskola. A rendezvényt a Maros Művészegyüttes Vízen innen, hegyen túl!, valamint a Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes Pásztortáncok, verbunkok és legényesek a Kárpát-medencéből című előadásai zárják. Az Erdélyi Mesterségek Ünnepe esemény partnere Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület és a Marosvásárhelyi Vár. Kiemelt támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

Részletekért és a részletes programért kövessék az Erdélyi Mesterségek Ünnepe Facebook oldalát! (https://www.facebook.com/erdelyi.mestersegek.unnepe)

Kapcsolódó

Gyermekotthon-ügy: lezárultak az ellenőrzések

Közúti balesetek: nőtt a halálos áldozatok száma

Hollandiai műkincsrablás, Maros megyei szemmel

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek