Kilencedik alkalommal szervezik meg idén a Szféra fesztivált, avagy a kortárs művészetek terét. A szeptember 9. és 10. között zajló rendezvény idén új helyszínen zajlik, az egykori Predeal vendéglőben.
A Vox Novum Egyesület által rendezett fesztivál célja, hogy közelebb hozza a művészetet az emberekhez, teszi ezt kiállításokkal, színházi előadásokkal, összművészeti bemutatókkal. Továbbá a Szférának az egyik különlegessége az is, hogy mindig egy olyan elhagyatott épületben szervezzük, amely valamilyen szinten kapcsolódik a város történetéhez, lakosságához. A fesztivált pár évig az akkor még lerobbant Aranykakas Vendéglő udvarán szervezték meg, majd az utóbbi években a volt zsidó iskola udvarán, idén pedig átköltözik a tíz éve nem használt Predeal vendéglőbe, mondta Fülöp Tímea, a Vox Novum Egyesület elnöke, aki azt is kiemelte, hogy az eseményre való belépés díjtalan.

Színes programmal és a művészet minden ágára kitérő mozzanatokkal várják az idén is a Szféra az érdeklődőket. A számos kiállítás egyik érdekessége, hogy olyan aktuális kérdésekről is beszélnek a művészet által, mint a családon belüli erőszak, amit egy színházi produkció formájában tárnak a közönség elé, emelte ki Tamási Erika, a Szféra főszervezője.

A Szféra szombaton és vasárnap 11 órától fogadja a látogatókat a már említtet régi étteremben és annak udvarán, a koncertek 17 órakor kezdődnek és 22 óráig tartanak. A belépés díjmentes, adományokat elfogadnak, ennek módjáról és a részletes programról a közösségi oldalukon tájékoztatnak a szervezők.
