fbpx
Közélet Kultúra

Ünnepi gála keretében adták át a Bethlen Zsuzsanna-díjakat

Tíz személy kapott Bethlen Zsuzsanna-díjat vasárnap délután, a Vásárhelyi Forgatag zárónapján. A jubiláló rendezvény a tizedik születésnapján olyan személyeket ismert el, akik kezdetektől támogatták, segítették a Vásárhelyi Forgatag létrejöttét, működését.

A Kultúrpalotában zajló díjátadó gála a jubiláló rendezvény kiemelkedő programpontja volt. A Vásárhelyi Forgatagot szervező Marosvásárhelyért Egyesület idén alapította ezt az elismerést, hogy méltó módon ünnepeljék meg ezt az évtizedet és köszönetet mondjanak azoknak, akik mellettük álltak. Ezért hozták létre a Bethlen Zsuzsanna-díjat, amelyet a köszönet és hála jeléül, az elmúlt tíz év fényében tíz személynek adtak át: vállalkozóknak, támogatóknak, művészeknek, jótevőknek. Kivétel nélkül mindannyian segítették a rendezvényt az elmúlt tíz évben.

Hogy miért pont Bethlen Zsuzsanna nevét viseli a bronzból készült, szélforgó alakú kisplasztika? Bethlen Zsuzsanna Teleki Sámuel felesége volt. Míg Teleki Sámuel gyűjteménye legnagyobbrészt idegen nyelvű (latin, német, francia stb.) munkákból áll, felesége, Bethlen Zsuzsanna (1754-1797) magyar könyvekből hozta létre körülbelül 1200 darabot számláló tékáját. Ma ez az egyetlen, teljességében fennmaradt 18. századi erdélyi asszonykönyvtár. Egy olyan szerény, de mégis nagyszerű ember nevét viseli a díj, amely bár nem volt korának kiemelkedő történelmi alakja, mégis rendkívüli dolgot valósított meg az utókor számára.

Bethlen Zsuzsanna-díjban részesült:

Bánffy Farkas, erdélyi báró

Brendus Réka, a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője

Budai László, a Misszió Tours utazási iroda tulajdonosa

Jakab István, a Clini-lab tulajdonosa

Kilyén Ilka, Magyar Örökség-díjas színművész

Nyulas Bernát, a Fomco Group tulajdonosa

Pop Levente, Olting és Elan Fruit tulajdonosa

Potápi Árpád János, Nemzetpolitikáért felelős államtitkár

Dr. Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára

Díjazták továbbá, Fekete Réka Mónika, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány programkoordinátorát, a Tusványos főszervezőjét is, aki nem tudott jelen lenni a rendezvényen.

A forgatagos kisplasztika mellé járó emléklapon azt írta, az elismerést olyan személy kapta, „aki meglátta a Vásárhelyi Forgatagban azt az értéket, amely felmutatja a múltat, előbbre viszi a jelent és alapozza a jövőt”. Ők azok a személyek, akik nem csak jó szóval, támogatással, hanem biztatással és cselekedetekkel is támogatta a rendezvény létrejöttét.

A díjátadó gálát a Győri Balett előadása tette feledhetetlenné.

Ajánlott bejegyzések

Vakáció, védőmaszk, kijárási tilalom és zöldigazolvány

Rákóczi Kinga

Április 29-én táncosok tölti be a főteret

Rákóczi Kinga

Marosvásárhelyen az olimpiai érmes Lőrincz testvérek!

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben