fbpx
Környezetvédelem Közigazgatás Megye Szociális Társadalom

Negyedmillió látogatója volt idén az állatkertnek

A fennállásának 59. évéhez érkezett létesítmény az ország legnagyobb állatkertje, látogatószáma meghaladta az előző években jegyzetett.

Korondi Kinga, a Marosvásárhelyi Állatkert kommunikációsa portálunknak elmondta, idén több infrastrukturális fejlesztés is történt. Felújították a mosdókat, és több olyan beruházás jött létre, amelyek kevésbé látványosak, de mind a látogatók, mind az állatok kényelmét szolgálják.

Az ország más nagyvárosaiban is számon tartják, hogy az itteni állatkertben lehet látni zsiráfot és elefántot is

A látogatók főként az átjárós kifutókat kedvelik, mert ott közelebbről láthatják az állatokat és igencsak népszerűek a nemrég érkezett kapibarák is – tette hozzá Korondi Kinga. Közölte, az állatkert vezetősége arra törekszik, hogy minél vonzóbbá tegyék a létesítményt.

Parasztudvart – falumúzeumhoz hasonló részt fognak kialakítani, ahol az őshonos állatokat láthatják majd az érdeklődők. Kávézót terveznek az Afrika kifutó közelében és pikniköveżetet alakítanak ki annak érdekében, hogy a látogatóknak legyen lehetőségük megpihenni és több időt eltölteni a parkban.

Statisztikák szerint jelenleg két – két és fél órát tölt egy vendég az állatkertben

Intézményesített keretek között gyermekfoglalkozásokat szerveznek az alkalmazottak és azt szeretnék, ha minél több tanintézmény vinné az állatkertbe a diákokat az iskola másként vagy a zöld hét alkalmával.

Korondi Kingától azt is megtudtuk, hogy idén suceavai iskolából hoztak látogatóba gyerekeket a Marosvásárhelyi Állatkertbe. (marosvásárhelyiek.ro)

Ajánlott bejegyzések

Ma még tart az I. Húsvéti vásár – képriport

Rákóczi Kinga

Medve miatt riasztották a lakosságot Marosvásárhelyen

Noémi

Szalagvágás: október 31-én átadják a Bolyai és a Református Kollégium felújított épületegyüttesét

Szász Cs. Emese
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben