KözigazgatásMegyeSzociálisTársadalom

Májustól nő a szemétdíj

A marosvásárhelyi Városi Tanács áprilisi soros ülésén elfogadta azt a határozatot, amely értelmében havonta, személyenként 2 lej 35 banival többet kell majd fizetni a szemét elszállításáért.

A megyei szintű hulladékgazdálkodás megszervezésével megbízott közösségi társulás, az Ecolect, már 2022 decemberében nyilvánosságra hozta az áremelésről szóló döntést. A Városi Tanács köteles elfogadni az erről szóló helyi szintű határozatot, hiszen a megyeszékhely tagja az Ecolect Fejlesztési Társulásnak, és az általa hozott döntések minden önkormányzatra érvényesek. Az új árak a határozat elfogadásakor lépnek érvénybe.

A döntés értelmében magánszemélyek esetében 17 lej 28 bani lesz havonta a szemétdíj. A cégeknek, intézményeknek tonnánként 495 lej 22 banit kell fizetniük.

Az árkülönbözetet visszamenőleg nem, de azoknak is törleszteni kell, akik már egész évre kifizették a szemétdíjat

Az Ecolect Maros közösségi társulás által meghirdetett legutóbbi versenytárgyalás is kudarcba fulladt. A minimális követelményeket sem teljesítette az a cég, amely a Maros megyei II-es övezethez tartozó települések szemételszállítási szolgáltatására jelentkezett. A helyzet megoldása érdekében egyszerűsítették a feladatfüzetben foglaltakat, erre is rá kellett bólintaniuk mai ülésükön a marosvásárhelyi önkormányzati képviselőknek.

Az Ecolect immár harmadik alkalommal módosítja a feladatfüzetet, egyszerűsítve azt, csökkentve az elvárásokat is. Az újabb kiírásra egy-két napon belül kerül sor – mondta el Tóth Andrea az egyesület igazgatója.

Kapcsolódó

Bővítik és korszerűsítik a tüdőgyógyászati klinikát

Rigmányi Eszter

Lakossági konzultációt tartanak a városi zaj csökkentéséről

Rigmányi Eszter

Hazahozzák a coțofenești-i aranysisakot és a dák arany karpereceket

Rigmányi Eszter

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön felhasználói élményét. Feltételezzük, hogy ön ezt elfogadja, de kérésre le is iratkozhat. Elfogadom Részletek