fbpx
Közélet Kultúra Sport

70 éves Bölöni László, film készül róla

1953. március 11-én Marosvásárhelyen született Bölöni László, aki Puskás Ferenc mellett a másik magyar futballista, aki BEK-győzelmet ünnepelhetett. Hónapok óta forog a Kollarik Tamás ötlete alapján készülő életrajzi sport-dokumentumfilm az erdélyi magyar labdarúgóról.

Bölöni a román és az egyetemes magyar sport egyik legsikeresebb, legnépszerűbb alakja, Puskás Ferenc mellett az egyetlen magyar játékos, aki megnyerte a legrangosabb klubtrófeát, a Bajnokcsapatok Európa Kupáját – a mai Bajnokok Ligája elődjét –, és egyben az első 100-szoros román válogatott labdarúgó.

Bölöni oszlopos tagja volt annak a Steaua Bukarestnek, amelyik 1986-ban a Barcelonát tizenegyesekkel verve megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. 1984-ben részt vett az Európa-bajnokságon, az 1990-es román vb-csapatba már nem nevezte Jenei Imre szövetségi kapitány.

Edzőként Franciaországban, Romániában, Belgiumban a Közel-Keleten és Portugáliában is nagy sikereket ért el. Utóbbi állomáshelyén hallatlanul népszerű a Sporting bajnok és kupagyőztes szakvezetőjeként, mint aki felfedezte és elsőként állította a felnőtt csapatba Cristiano Ronaldót.

Bölöni pillanatnyilag a francia másodosztályú Metznél dolgozik, 13 meccse nem kapott ki a negyedik helyen álló csapatával, amelyik két pontra van a feljutástól. A hétvégén az állovas Le Havre-t fogadják. Életéről filmet forgatnak, amit Magyarországon és Romániában is bemutatnak.

Hónapok óta forog a Kollarik Tamás ötlete alapján készülő életrajzi sport-dokumentumfilm a szombaton hetven esztendős erdélyi magyar labdarúgóról.

A készítők pénteki tájékoztatása szerint a Nemzeti Filmintézet és a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával készülő dokumentumfilmet Magyarországon és Romániában is vetítik majd a mozikban, de további országokkal is folynak tárgyalások a forgalmazásról

A film Bölöni László inspiráló élettörténetét meséli el a futballvilág számos ismert alakja, csapattársak és tanítványok, továbbá barátok, tisztelők, szakértők megszólaltatásával és a főszereplő szavaival – áll a produkció közleményében.

Bölöni László mellett megszólal a filmben többek között több hajdani csapattárs, a BEK-győztes Bukaresti Steaua és a román válogatott játékosai, valamint korábbi magyar válogatott labdarúgók – Kovács Kálmán, Martos Győző és Nyilasi Tibor –, továbbá számos világsztár futballista és a volt tanítványok is, mint például Petr Čech, Axel Witsel vagy Raphaël Varane.

Ajánlott bejegyzések

Áramingadozás az Azomures-nél

krakoczi

Családi Majális a Víkendtelepen

krakoczi

Marosvásárhelyi uralom a tekézők U23-as bajnokságán

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben