Fotó: Moldován Zsolt – Románia
A 13. nemzetközi Milvus természetfotó-pályázat legszebb alkotásaiból nyílik fényképkiállítás november 18-án, a marosvásárhelyi Várban.
A fotópályázat egy nyilvános nemzetközi verseny, amely szervezők védnöksége alatt szerveződik. Célja, hogy hiteles fényképek népszerűsítésével segítse a természet megőrzését, ezzel is ráirányítva a figyelmet a természeti értékek védelmére.
A pályázat szervezői a Forona (Romániai Természetfotósok Szervezete) és a Milvus csoport (Madártani és Természetvédelmi Egyesület).
Idén három kategóriában vetélkedhettek a résztvevők
A Természet kategóriába tulajdonképpen bármilyen természetfotót be lehetett küldeni, amin nem szerepel az ember vagy emberi beavatkozás. A zsűri döntése szerint a kategória győztese Daróczi Csaba.

A Vadállatok kategóriába bármilyen természetes körülmények között készült állatos képet lehetett beküldeni, de a lényeg az volt, hogy maga az állat vagy annak viselkedése legyen a fókuszban. Ebben a kategóriában az ausztriai származású Kai Kolozdijei lett a nyertes.

Végül a Romániai természet kategóriába kizárólag az előző két kategória témájában készült képeket lehetett beküldeni, azonban ezeket Románia területén, romániai lakosoknak kellett készíteniük. Ezt a kategóriát Lucian Satmarean nyerte.

A kiállításmegnyitóra november 18-án este hat órakor kerül sor a marosvásárhelyi Várban.