fbpx
Életmód

Szupervízió, avagy szakemberszerviz

A szupervízió módszerével ismerkedhettek egy egész napos rendezvény keretében mindazok, akik részt vettek a Marosvásárhelyen megszervezett II. Erdélyi Szupervizorok Konferenciáján.

A konferencia első és igen fontos célja volt megismertetni a résztvevőkkel, mi is a szupervízió, mikor érdemes szupervizorhoz fordulni, valamint kinek és hogyan segíthet. Több jelző is elhangzott, ami a szupervíziót leírhatja, sőt a délelőtti előadásokat követő műhelymunkákon, a résztvevők maguk fogalmazták meg, mi minden kapcsolódik a szupervízióhoz: problémaelemzés és megoldás, perspektívaváltás, önreflexió, a másikra való rálátás, fókusz, az „itt és most” -ban való gondolkodás, ítéletmentes figyelem, a kérdésfeltevés művészete, a segítő segítése, a helyzetek átkeretezése, lelki megküzdés, a megoldásra való törekvés…

A szupervízió tulajdonképpen egyfajta hivatásgondozás, többnyire munkahelyen kialakult helyzetekben alkalmazzák csoportos vagy egyéni formában, vagyis minden olyan esetben érdemes szupervizorhoz fordulni, amikor úgy érezzük, kis segítségre van szükségünk, mert elakadást, valamilyen problémát észlelünk a munkánkban, negatív irányba fordult a kapcsolatunk a munkatársakkal, úgy érezzük, folyamatosan munkahelyi játszmák „áldozatai” vagyunk, nem tudunk előrelépni, a feladatok súlya felemészt, stb.  Egy szuperviziós alkalom során egy konkrét helyzet kerül elemzésre, és azt tárják fel az ülés során, hogy az a bizony helyzet milyen érzelmi hatást gyakorolt ránk.

A szupervízió különleges szemléletmódjával dolgozzák fel a helyzetet, több oldalról megvilágítva azt, és ezt követően születhetnek meg a felismerések, melyek változást hozhatnak, hiszen mélyebben megismertük az adott helyzetet. Tulajdonképpen segítséget nyújthat egy-egy ilyen alkalom abban, hogy ne fásuljunk bele a munkába, segít a munkahelyi jóllét növelésében és erősítését.

Mert nem mindegy, hogy a különböző lelki és érzelmi fennakadásokra hogyan reagálunk – mondta előadásában Wiesner Erzsébet, aki több mint 25 éve dolgozik szupervizorként Magyarországon. Azt tapasztalja, kevés időt fordítunk magunkra, az öngondoskodás, önegyüttérzés szinte nem is kap helyet a hétköznapjainkban. Pedig erre óriási szükség lenne: figyelni kellene arra is, milyen az érzelmi viszonyunk saját magunkhoz. Mert ha nem ismerjük magunkat, nem tudjuk felismerni azt sem, hogy különböző helyzetekben hogyan reagálunk, mit kellene másként tennünk. A szupervízió arra s rávilágít, mint mondja, hogy az öngondoskodásra nagyobb hangsúly kerüljön, mert szupervízió alatt is azt a kérdést feszegetjük: Mire van szükségem? Ő volt az, aki nagyon frappánsan a szupervíziót szakember-szervíznek is nevezte előadásában. „Mert ahogy az autónkat elvisszük szervizbe, amikor valami meghibásodást tapasztalunk, ugyanúgy időről-időre nagyon jó lenne, ha a segítő szakember ránézne olyan kérdésekre, hogy: Hol tartok most a karrieremben? Jó helyen vagyok-e? Milyen szakmai környezetben működöm? Milyen klienskapcsolataim vannak?”  Ezekkel a kérdésekkel mélyebben meg tudjuk érteni azt a helyzetet, amelyben vagyunk, és tisztán látni fogjuk azt is, mire van szükségünk.

Dr. Nemes Éva (szenior szupervizor, coach, orvos) a rezilienciára, a rugalmas ellenállási képességre fektette a hangsúlyt előadásában, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy sikeresen tudunk adaptálódni erőteljes külső hatásokhoz. Az így bekövetkezett változások egy reziliens embert nem gyengítenek, hanem egy magasabb fejlettségi szintre emelik. S mivel a világ, de a közvetlen környezetünk is folyamatosan és nagyon gyorsan változik, ezért nekünk kell rugalmasnak lennünk. Jó hír az, hogy a reziliencia fejleszthető, hiszen különböző kompetenciákból áll össze, melyek az életünk folyamán fejlődnek, de különösen gyerekkorban.

Ezek a képességek a következők:

  1. érzelmek szabályozása
  2. impuzlus kontroll
  3. realista optimizmus
  4. rugalmas gondolkodás
  5. empátia
  6. személyes hatékonyság érzete
  7. nyitás a külvilág fele

Dr. Nemes Éva elmondta, erre a 7 kompetenciára van szükségünk ahhoz, hogy saját testi és lelki egészségünket meg tudjuk őrizni. De a reziliencia abban is segít, hogy képesek legyünk megakadályozni azt, hogy impulzusaink irányítsanak bennünket. A szupervízióban segítséget kapunk új módon rátalálni rugalmasságunkra, erőnkre, mely megerősít és képessé tesz a problémáinkkal való megbirkózásra.

Marosszéki Emese, harmadik előadóként az emberi játszmákról beszélt, amelyek számos problémát okozhatnak úgy szakmai-, mint magánéletünkben. Persze ehhez nagyon fontos felismerni őket. A szakember „kényszerprogramnak” nevezte ezeket a játszmákat, mivel akaratlanul is belekerülhetünk, s nem mellékesen, mindenki vesztesen távozik belőle. Ha ismerjük és felismerjük a különböző játszmákat, tudunk úgy reagálni rájuk, hogy azok ne okozzanak kárt kapcsolatainkban.

  • Ki ne hallott volna már ilyen kérdéseket a munkahelyén, mint…
  • Már megint helyetted kell ezt megcsinálnom!
  • Nem vagy képest ezt megtenni értem!
  • A haverod vagyok, nem rúghatsz ki!
  • Ha te nem lennél itt, már rég előléptettek volna!
  • Ha majd te is annyi ideje dolgozol itt, mint én, akkor lesz szavad!

A különböző játszmák esetében az a legfontosabb, hogy előbb ismerjük fel, hogy egy játszmában vagyunk, aztán tudjuk beazonosítani, hogy mi ebben a mi szerepünk és tulajdonképpen mi ez a helyzet. A szupervízió ebben tud segíteni. Mert míg fel nem ismerjük a játszmát, addig csak azt érzékeljük, érezzük, hogy valami nincs rendjén a munkahelyen, nem érezzük jól magunkat, rossz a kapcsolatunk egyik vagy másik munkatársunkkal. A szupervízió által viszont erre ráláthatunk, reflektálhatunk és megtörténhet a változás.

Öngondoskodás, reziliencia és önreflexió volt az a három kulcsszó, ami köré a konferencia épült, amely nem csupán előadásokból állt. A délután folyamán workshopokon lehetett közelebb kerülni ahhoz, mit tud nyújtani a szupervízió: például a munkahelyi kiégés megelőzésében fontos szerepet játszhat, konkrét tippeket lehetett kapni ahhoz, hogy mit jelent az öngondoskodás a gyakorlatban, miért fontos a reziliencia, hogyan vehetjük észre és hogyan alkalmazhatjuk az emberi játszmákat a szupervízióban, de a spiritualitás is téma volt.

A konferencia célja volt megismertetni minél több emberrel a szupervíziót mint módszert, amely segíthet az elakadásokban, és a szervezők, az Erdélyi Szupervizorok újabb találkozásban is gondolkodnak, arról is szó esett, hogy szupervizor-képzésre is nyílhat lehetőség hamarosan Marosvásárhelyen.

Ajánlott bejegyzések

Gépkocsivezetők figyelem! Marosszentgyörgynél működnek a szemaforok

Rákóczi Kinga

Egy valóra vált álom: Kádár Zoltán sportújságíró tokiói élményei

Rákóczi Kinga

A korona, a közlekedés és a kerékpárbiznisz

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben