fbpx
Közélet

Egybeolvadt a Néppárt és az MPP, létrejött az Erdélyi Magyar Szövetség

Kolozsvári sajtótájékoztató keretében jelentették be: a bíróság jogerős határozata nyomán, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójának eredményeként, megalakult az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ), amely immár bejegyzett pártként vállalkozik az erdélyi nemzeti oldal képviseletére. 

Az EMSZ bejegyzésére és a pártfúzió sikerére két évig tartó jogi huzavona után kerülhetett sor – derül ki az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóközleményéből. Mint ismeretes, az EMNP és az MPP együttes küldöttgyűléseinek fúzióra vonatkozó egységes és egyértelmű szándékát a bíróság korábban azért utasította el, mert az új párt megnevezése magyarul is szerepelt a benyújtott dokumentumokban. Ezt követően a két szervezet küldöttgyűlései, mint legfőbb döntéshozó fórumok, ismételten kinyilvánították a fúzióra vonatkozó szándékukat, második körben pedig sikerült bejegyeztetniük az Erdélyi Magyar Szövetséget. (A bíróság augusztus 24-én hagyta jóvá a pártfúziót, a döntés pedig november 1-én vált jogerőssé.) A fúzió eredményeként az EMNP és az MPP, mint önálló politikai alakulatok összeolvadnak, ezek jogutódja az Erdélyi Magyar Szövetség lett, így a két korábbi párt színeiben mandátumot szerzett önkormányzati képviselők és elöljárók automatikusan az EMSZ képviselőivé váltak, megőrizve választott tisztségeiket.

Az EMSZ elnökségében Mezei János (elnök), Csomortányi István (elnökhelyettes), Toró T. Tibor (alelnök), Sorbán Attila Örs (alelnök) és Mosdóczi Vilmos (alelnök) kaptak helyet. 

Ajánlott bejegyzések

Megkezdődik a szelektív hulladékgyűjtés

Rákóczi Kinga

Kosárlabda: Hajszálon múlott

zkadar

Maros megyei lett a nemlátó sakkozók országos bajnoka!

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben