(Képet készítette: Barabási Mária-Magdolna)
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal önkéntes programot indított, amely által a fiatalok betekintést nyerhetnek a Helyi Rendőrség, a városi kutyamenhely, de a hivatal által szervezett nagyobb események munkálataiba is.
Romániában egy 2014-ben módosított törvényi keret biztosítja az önkéntesség jogi keretét. A bérezéssel nem járó munka lehetőséget teremt a fiatalok számára betekintést nyerni intézmények és szervezetek munkájába, közben pedig elismerik azt szakmai tapasztalatként. A lehetőségek ellenére Romániában a fiatalok csupán 20%-a végez önkéntes munkát, míg más uniós országokban közel 40% vesz részt ilyen jellegű munkában, derül egy Eurostat jelentésből.
Idén először a marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal is megnyitotta kapuit az önkéntesek előtt. Az Önkéntesprogram ötletgazdáját, és koordinátorát Molnár-Fekete Vivient kérdeztük.
– Újdonságnak számít a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal önkéntes programja. Mit lehet tudni róla?
– A Polgármesteri Hivatalnak ez az első önkéntesprogramja, úgyhogy egy úttörő kezdeményezésről van szó. A hivatal alárendelt intézményei közül a Helyi Rendőrség, valamint a Szociális Igazgatóság rendelkezik önkéntesprogrammal, de a hivatal intézménye mindeddig nem tudott önkénteseket fogadni. A program koordinációjáért, az önkéntesek kiválasztásáért és a jelentkezések elbírálásáért a Nemzetközi finanszírozású projektek, humánerőforrás, közönségszolgálati és logisztikai igazgatóság felel. A jelentkezéshez minden érdeklődőnek egy kérést kell leadnia – amely történhet online, vagy személyesen – ezután egy interjúbeszélgetésre hívjuk a jelentkezőket. Az elbírálás a beszélgetésen nyújtott teljesítmény alapján történik majd.
– Hogyan született meg az ötlet?
– A kezdeményezést az idei városnapok megszervezése után indítottuk el. A Marosvásárhelyi Napok főszervezőjeként szerettem volna önkénteseket bevonni a szervezésbe, egyrészt, hogy a vásárhelyi fiatalok közelebb kerüljenek a hivatalhoz, másrészt, hogy tapasztalatot szerezzenek. Az ilyesfajta események remek lehetőséget jelentenek a közösségépítésre mind a résztvevők, mind az önkéntesek esetében. A szervezéskor azonban azzal szembesültem, hogy a Polgármesteri Hivatal nem rendelkezik önkéntesprogrammal, ezért a városnapok után rögtön kezdeményeztem ennek a létrehozását, amellyel a helyi tanács is egyetértett. A program lehetőséget biztosít a fiatalok számára, hogy új tapasztalatokat szerezzenek, kapcsolatokat építsenek és közelebbről megismerjék a helyi közigazgatás működését.
– Milyen területekre lehet jelentkezni önkéntesnek?
– Az önkéntesprogram három nagy területre leosztva valósul meg majd, ezek szinte teljesen lefedik az intézmény működését. Az első ilyen terület a környezetvédelem és köztisztaság, a második a turizmus, kultúra, oktatás, civilszféra, a harmadik pedig a technikai részre vonatkozik.
– Mit várnak el az önkéntesektől a területeken belül?
– Minden esetben komolyságot várunk el a fiataloktól, azonban a munkára vonatkozó elvárások változóak és nagyban függ attól, hogy az önkéntesnek mi az érdeklődési köre és mit tanul. Mindezeket az első találkozón tisztázzuk le a felvételt nyert fiatalokkal.
– Van valami kritérium, amelynek meg kell felelni, hogy önkéntesnek jelentkezzünk?
– Minden résztvevőnek a jelentkezés leadásának időpontjáig be kell töltenie legalább a 18. életévét. Ismernie és beszélnie kell a román nyelvet – külföldi jelentkezők esetében a polgármesteri hivatal ezt a kritériumot interpretálhatja – és alkalmasnak kell lennie a munkavégzésre.
– Mi a célja az önkéntes programnak?
– A program célja, hogy megnyissa a Polgármesteri Hivatal kapuit a fiatalok előtt, hogy azok tapasztalatot és gyakorlati tudást szerezzenek. A program segíthet a pályaválasztásban és olyan állampolgári ismeretekre is szert tehetnek az önkéntesek, amelyet a mindennapi életben hasznosítani tudnak.
Jelentkezni személyesen a hivatal 13-as szobájában vagy a primaria@tirgumures.ro mail címen lehet.
Barabási Mária-Magdolna