fbpx
Életmód Közélet

Lassú vonatok – ez a címe Erdély dalának. Marosvásárhelyi együttes alkotása

A marosvásárhelyi Szintaxis zenekar lett az első helyezett az Erdély dala döntőjében, amelyet vasárnap este élőben lehetett követni az Erdélyi Magyar Televízió képernyőjén.

Egy hosszú út végére ért a Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett Erdély Dala verseny, amely telve volt izgalmakkal, örömteli pillanatokkal, fejlődéssel és nem utolsó sorban hét fantasztikus dallal, amelyek közül bármelyik méltán nyerhette volna el az Erdély Dala címet – értékelték a döntő után a szervezők sajtóközleményben.

A versenyzők elmondásai alapján is, ők már azzal nyertek, hogy ennek a történetnek a részesei lehettek, hogy ennyi tehetséges erdélyi zenészt ismerhettek meg, hogy olyan emberekkel dolgozhattak együtt, akik a zeneipar szerves részei, emellett pedig olyan zenészek formáltak véleményt, építő jellegű kritikát az alkotásaikkal kapcsolatban, akikre felnéznek. 

Azonban ez is egy verseny volt, és mint minden vetélkedőnek, ennek is született egy eredménye, amely a szakmai zsűri pontszámainak és a nézők szavazatainak összesítéséből jött létre.  A zsűritagok és a nézők úgy érezték, hogy a Szintaxis Lassú vonatok című dala az, amely leginkább az erdélyi fiatalok hangján szól, amelyben szerintük minden benne van, ami visszaadja azt a bizonyos „otthon lenni” életérzést, így ők nyerhették el az Erdély Dala címet, melyhez az elismerés mellett egy turnébusz, lemezkiadás, videoklip gyártás, fesztivál fellépés is jár. A díjakat Oltean Csongor, a MIÉRT elnöke, Bogya Anna és Szilágyi Dóra főszervezők adták át. 

Egy hajszállal maradt le az első helyről a Csajod Ide tartozom című dala, a fiúk szintén megérdemlik a gratulációt, ahogyan a videoklip gyártást és a hangszer utalványt is. A díjat Horváth Anna RMSZD ügyvezető alelnök adta át.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Dreamflow állhatott, akik Itt boldog vagyok című dalukkal a MOL felajánlásából egy videoklip gyártással gazdagodtak, a díjat Asztalos Botond, a MOL képviselője adta át. Az EMKISZ különdíját, a Legszebb erdélyi magyar dal címet is a Dreamflow zenekar Itt boldog vagyok című dala nyerte el, amelyet Tamás Csilla, az EMKISZ elnöke és Kovács Csilla rendezvényekért felelős alelnök adta át.

A Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett Erdély Dala verseny lehetőséget teremtett az itthoni feltörekvő zenészek számára, hogy megmutathassák tehetségüket az erdélyiek számára, hogy értéket teremthessenek, melyek hallatán bennünk is tudatosulhat, hogy mennyire csodálatos helyen élünk, egy olyan helyen, melynek jövője sok esetben a mi kezünkben van. A szervezők kifejezték hálájukat a támogatóknak, partnereknek, akik segítsége nélkül egy ekkora volumenű esemény, ilyen minőségben nem valósulhatott volna meg.

Ajánlott bejegyzések

Lehet pályázni kultúrprojektekkel!

zkadar

Emelkedtek az árak a fogászati rendelőkben!

zkadar

Elpusztult Gina, a vásárhelyi zsiráf

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben