A marosvásárhelyi RMDSZ frakció mandátumértékelő sajtóértekezlet keretében számolt be a szövetség eddigi eredményeiről.
Kovács Levente a városi szervezet elnöke közölte: „az RMDSZ Marosvásárhelyi szervezetét elsősorban egy új, lelkes csapat jellemzi, és bár a csapat teljesen megújult, a célok ugyanazok.”

Gondját viselni a városnak, az itt élő embereknek, az iskoláknak és az egyházaknak. Erős szervezetet, erős közösséget építeni, segíteni a polgármestert és a frakciót a város előre lendítésében, fejlesztésében. Megmutatni és bebizonyítani, hogy nem csak a kampány háborús légkörében, de a dolgos mindennapokban is képesek vagyunk győzni, az energiáinkat a magyarság szolgálatába állítani és nem a belső konfliktusainkra összpontosítani
„Mint, ahogy a helyi szervezet szlogenje is mondja: Közösség vagyunk, és közösen a frakció tagjaival, Frunda Csenge, frakcióvezetővel és Portik Vilmos, alpolgármesterrel számos – a város életében fontos – projektben dolgozunk.”

Két évvel ezelőtt a frakció 11 tagja arra vállalkozott, hogy közösen, egy csapatként dolgozik azért, hogy Vásárhely egy fejlődő, XXI. századi európai város legyen, s hogy az itt lakók ismét büszkék lehessenek rá – mondta bevezetőben Frunda Csenge frakcióvezető.
Az elmúlt két esztendőben az RMDSZ frakciója bebizonyította, hogy Soós Zoltán polgármester legfontosabb és legmegbízhatóbb politikai partnere. Tanácsos kollégáim az elmúlt időszakban olyan témákkal foglalkoztak, amelyekhez szakértelmük elengedhetetlen volt
Félidőben vagyunk, sok feladat áll még előttünk. A munkát töretlen hittel és energiával folytatjuk!
Portik Vilmos alpolgármester elmondta, három nagyobb területért felel: a Közszállítási Vállalat, a Helyi Rendőrség és a Víkend szabadidőközpont. Mindhárom esetében átszervezés zajlik.

Mottója: aprómunka a zavartalan hétköznapokért. Nem épít felhőkarcolókat vagy űrállomást, hanem egyeztet és szervez.
Ennek tulajdonítható az is, hogy a polgármester engem bízott meg két nagy horderejű kampány lebonyolításával, amely meghatározta az elmúlt két évet. Egyike ezeknek az oltáskampány, a másik a népszámlálás. Az oltáskampány keretében közel 130.000 adag oltóanyagot adtak be. A népszámlálás keretében pedig olyan megoldásokat is kerestünk, amivel hatékonyabbá tehettük a segítségnyújtást. Tudomásom szerint Marosvásárhely volt az egyetlen olyan város, ahol autóbuszban kialakított népszámláló központ működött.
A beszámoló keretében mind Kovács Levente, mind Frunda Csenge, mind Portik Vilmos alpolgármester elmondták, a továbbiakban is azon dolgoznak, hogy a város lakosságának életminősége javuljon.