fbpx
Háború Közélet Nagyvilág

A diplomácia szerepe a háborúban

Őszi előadássorozatát kezdte el csütörtökön a Mathias Corvinus Collegium – Erdély Marosvásárhelyi Képzési Központja. Az előadássorozat célja, hogy olyan közérdekű témákat boncolgassanak a közönséggel együtt, amely most leginkább foglalkoztatja az embereket, különös hangsúlyt fektetve a fiatalokat is érdeklő témákra.

Csütörtökön A diplomácia szerepe a háborúban című előadásra jelentek meg szép számban az érdeklődők. Dr. Kiss Rajmund, az MCC Nemzetközi Kapcsolatok Iskola Diplomáciai Műhelyének vezetője az orosz–ukrán háború diplomáciai, gazdasági és politikai összefüggéseit, valamint a nemzetközi érdekekről tartott interaktív és kötetlen előadást, amely során bárki feltehette kérdéseit.

Dr. Kiss Rajmund a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam és Jogtudományi Karán, valamint a Harvard Egyetemen és Oxfordban tanult, diplomata karrierjét Magyarország Szingapúri Nagykövetségén kezdte 2008-ban, majd Indonézia, Malajzia és a Fülöp-szigetek gazdasági képviseletével is foglalkozott. A szingapúri magyar nagykövetségen végzett munkája után 2013-ban visszatért Magyarországra, és a Századvég Gazdaságkutató Intézet üzletfejlesztési igazgatója lett, majd a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) képviselte Magyarországot. 2021 februártól az MCC Nemzetközi Kapcsolatok Iskola Diplomáciai Műhelyének vezetője.

A legnehezebb tárgyalás a világon a béketárgyalás – szögezte le már az elején dr. Kiss Rajmund. Fontos, hogy egy fenntartható és mindkét fél által elfogadható béke születhessen meg a majdani egyeztetések során. A béke létrejötte az egész világnak érdekében áll, de legfőképp a két hadviselő országnak. Februárban Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. A március végén Isztambulban megrendezett tárgyalások során jó esély mutatkozott a szomszédban zajló háború lezárására, azonban a tárgyalás eredménytelen lett. A háború pedig napjainkban is zajlik. A szakember a béketárgyalások során alkalmazható tárgyalási technikákat ismertette az érdeklődőknek, amelyeket egyszerű, közérthető példákkal támasztott alá. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy egyelőre nem lát kiutat ebből a háborúból, hiszen egyik fél sem hajlandó tárgyalni egymással. „Megoldás az azonnali tűzszünet lenne és azt követően tárgyalások, amely közvetítésére a legnagyobb esélye a törököknek van jelen pillanatban” – magyarázta dr. Kiss Rajmund, de azt is hozzátette, hogy sajnos ez a háború még hónapokig eltarthat, hiszen igazából az sem látható tisztán, hogy mit szeretnének elérni a háborúban álló országok vezetői, mikor mondhatják azt, hogy elégedettek vagyunk, elértük céljainkat.

Az MCC Marosvásárhelyi Képzési Központjának előadássorozata folytatódik. Kedden, október 25-én 17 órától a Bitcoin és a kriptopénzek lesz a következő előadás témája.

Mennyire tekinthető az arany digitális alternatívájának a bitcoin? A nyakunkban nem blokkláncot hordunk, és egy gyermeknek sem meséltek a szülei a bitcoin hajú lányról. Milyen jövője van a virtuális valutáknak? Érdemes-e egy fiatalnak otthagyni az egyetemet, és kriptopénzek bányászatától vagy virtuális valutákba való befektetéstől remélni az anyagi biztonságot? Ezekre és hasonló kérdésekre ad választ dr. Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője előadásában.

Időpont: 2022. október 25., 17 óra

Helyszín: Mathias Corvinus Collegium Marosvásárhelyi Képzési Központ, Rózsák tere/Piața Trandafirilor 20. szám

A helyek száma korlátozott! Részvételi szándékát az alábbi űrlap kitöltésével jelezze: https://forms.gle/1fMtriJEm4P4FhBCA

Ajánlott bejegyzések

Dolgoznak a stadionnál a Ligetben – de ezt eddig is tudtuk…

zkadar

Vigyázat! Élesben gyakorolnak a marosszentgyörgyi lőtéren!

zkadar

Tragumúrának lenni, vagy nem lenni?!

zkadar
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben