Kettesfogathajtó bajnokság illetve az ugrólovasok országos döntője zajlik október 21. és 23-a között a méntelepen.
Marosvásárhelyen 11 fogattal állnak rajthoz a fogathajtók és 9 lóval az ugrólovasok. Utóbbiak pénteken díjlovaglás, szombaton akadályugratás és vasárnap tereplovaglásban kell megmérettetniük magukat.

Pénteken délelőtt 11 órától a fogathajtók számára kezdődik a díjhajtás

A díjhajtás a mozgásban lévő lovak elengedettségének, hajlékonyságának, a két ló munkájának, a jármódok szabályosságának, a feladatok pontos végrehajtásának, a hajtó szárkezelésének és hajlékonyságának a bírálata. Ezt a faladatot a már előre kiadott díjhajtó program alapján 40 x 100 méteres négyszögben teljesíti a hajtó. A négyszög bizonyos pontjai betűkkel vannak jelölve, amelyek az egyes figurák és mozdulatok pontos végrehajtásában adnak támpontot a versenyzőnek és teszik egyértelművé a bírálatot.
Szombaton 11 órától a fogathajtás leglátványosabb versenyszáma, a maratonhajtás kezdődik

az összetett hajtóversenyek legnehezebb és egyben leglátványosabb, legizgalmasabb része. A pálya öt szakaszra van felosztva és minden szakaszra az iram és a távolság szorzataként un. alapidőt állapítanak meg, amelyet túllépni öt másodpercenként csak 1 hibapontért lehet. Pontos indulást, érkezést szakaszbírók mérik, az akadályok leküzdését akadálybíró/k/ figyelik és fotocellás időmérővel mérik.
Vasárnap fél 12-től a fogathajtók számára kezdődik az akadályhajtás, – a pontosság és a gyorsaság tesztje

A verseny utolsó napján a már megismert pályán kerül sor az összetett fog versenyzők által már megismert pályán kerül sor az összetett fogathajtóverseny „C” versenyszámára az akadályhajtásra, melynek távolsága 600 – 800 m – 20 kapuval nehezített, benne 2 – 4 összetett elem. Itt a versenykocsik, hátsó keréknyomtávjához igazított bójapárok között kell áthajtani a pályarajz szerinti vonalvezetésnek megfelelő sorrendben. A bóják tetején 1-1 labda van, s a versenyzőknek úgy kell közöttük keresztülhajtani, hogy a labda ne essen le. Az akadályokat dobogó és különféle kombinációk tarkítják, emelve ezzel a küzdelem nehézségét és csigázva a nézők érdeklődését. Itt már a végleges helyezésre következtetni lehet, ugyanis a korábbi versenyszámok sorsolással megállapított sorrendje a verseny állásának megfelelően módosul: az elején indulnak a szerényebb eredményű versenyzők és utoljára az élen álló/k/: A hibátlan és alapidőn belül hajtók között összevetés dönt a versenyszám végső helyezéseiről, de ez már a végeredményt – egyéni és csapatversenyben nem befolyásolja.
A látványos versenyekre minden érdeklődőt szeretettel várnak a Sziget utcai méntelepre.