fbpx
Ajánló Közélet Kultúra

173 évvel ezelőtt végezték ki az aradi vértanúkat

Fotó: archív

Az előző évekhez hasonlóan idén is szervez megemlékezést a marosvásárhelyi RMDSZ.

Arra a tizenhárom magyar honvédtisztre emlékezünk (12 tábornok és 1 ezredes), akiket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után végeztek ki. Habár a honvédtisztek száma tizenhatra tehető, mégis elsősorban az 1848 október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezzük így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.

Olyan büszkén fogadták a halálos ítéletet, mintha csupa dicséretet olvastak volna fel előttük. A kihallgatásoknál, amikor még remélték, hogy javítanak sorsukon, talán szelídeknek mutatkozának, de most: mindegyik egyszerre úgy megkeményedett, mint a gránitszikla.” – így emlékezett meg az aradi vértanúkkal egyszerre fogságra ítélt, majd később kegyelmet kapott Gáspár András tábornok, a tizenhármak kivégzésére.

 A rendezvényre ezúttal is a Székely Vértanúk Emlékművénél kerül sor október 6-án, 17 órától

Az RMDSZ felkéri mindazokat a személyeket és szervezeteket, akik koszorút kívánnak elhelyezni az emlékműnél, hogy szándékukat jelezzék a szervezet székhelyén (Dózsa György út 9 szám, földszint) vagy telefonon a 0365434390 számon, legkésőbb október 5-ig. (közlemény)

Ajánlott bejegyzések

A Nemzeti Liga kapujában férfi kosárcsapatunk!

zkadar

Hamarosan nyit a Mircea Birău uszoda

krakoczi

Marosvásárhelyen is megszólalnak a „trianoni harangok”

krakoczi
Betöltés....

Ez a weboldal sütik használatával javítja az Ön élményét. Feltételezzük, hogy ezzel rendben van, de kérésre leiratkozhat. Elfogadás Bővebben