Fotó: Facebook/Tompa Miklós Társulat
Tizenegy éve vezeti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat Gáspárik Attila, aki kedden nyílt levélben fordult Klaus Iohannis államfőhöz, amelyben arról tájékoztatja, hogy a színház épületének „siralmas” állapota és a színház vezetésének ideiglenes helyzete miatt benyújtja felmondását.
A kulturális intézmény vezetője az elnöknek címzett levelében kifejti, hogy „a demokratikus hierarchia tiszteletben tartásával” nem tudta megoldani a színház problémáját. „Az általam tizenegy éve irányított Marosvásárhelyi Nemzeti Színház épülete olyan siralmas állapotba került, hogy tulajdonképpen nap mint nap kockáztatjuk művészeink, alkalmazottaink és közönségünk biztonságát. Az épületet 1973-ban avatták fel, azóta nem eszközöltek rajta jelentősebb felújítást, illetve nem hőszigetelhettük, ami a magas energiaárak miatt pokoli hideg évadra nyit kilátást” – írja nyílt levelében, majd megjegyzi, hogy a probléma iránt nem érdeklődött sem a kulturális, sem a fejlesztési minisztérium, ahogy a Maros megyei parlamenti képviselők sem.
A színházépület problémája mellett a színház vezetőjének helyzetét nevezi meg második nagy problémájának Gáspárik. „Kilenc hónapja nincs teljes jogú vezetője az intézménynek. Két pályázat útján szerzett mandátum után 30, illetve 60 napos átmeneti időszakban vezetem az intézményt. Ilyen megbízásokkal nem lehet gördülékeny, hiteles tevékenységet szervezni” – jegyzi meg a levélben.
Hozzáteszi, hogy a fent jelzett két probléma miatt döntött úgy, hogy lemond tisztségéről, tettét figyelmeztetésnek is szánja arra, hogy hová jutott a színház, amely egyszerre szolgálja a magyar, a román és az európai kultúrát. A nyílt levél hátralévő részében kifejti, hogy az intézmény miként járult hozzá az egymás kultúrájának tiszteletéhez és a békés együttéléshez, és hogy milyen fontos szerepe lesz a jövőben nemcsak Marosvásárhely, hanem az egész ország számára.
A levél végén megjegyzi, hogy bár lépése teátrálisnak tűnik, de még azelőtt meg akarta tenni ezt, hogy Klaus Iohannis Novák Katalin magyarországi államfővel találkozik.
Bár Gáspárik Attila legutóbbi, ideiglenes mandátuma október 19-ig tartana, megbízatásának vége a felmondás nyomán már szeptember 19-én érvénybe lép.