Ma nyitja meg kapuit a III. Mikházi Szabadegyetem, ahová az etnográfiával és hagyományőrzéssel foglalkozó szakma képviselői mellett a laikus, folklór iránt érdeklődőket is várják.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a budapesti Hagyományok Háza által szervezett Mikházi Szabadegyetem egy családias hangulatú szakmai fórum, ahol az etnográfiával és hagyományőrzéssel foglalkozó szakma elméleti és gyakorlati szakemberei a mindennapi munka során tapasztalt kérdéseket, problémákat közösen vitatják meg.
A rendezvény célja a szakmai találkozások megteremtése. A szervezők a legfontosabb célkitűzésüknek tartják, hogy a jó gyakorlatokat egymásnak bemutassák, és egyben tovább is gondolják, hogyan tudnák adaptálni saját igényeikhez. Ezért szeptember 2-3-án délelőtt 10 órától egész napos programkínálattal várnak minden érdeklődőt. A gyerekeknek gyerekfoglalkozásokkal, népi gyerekjátékokkal készülnek, a felnőttek pedig szakmai fórumokon vehetnek részt, ahol a következő témákat feszegetjük:
➞ Gyerekfoglalkozások szekció – Jeles napok és mesterségek köré építhető foglalkozások, ölbeli játékok
➞ Gyűjtemények, kiállítások szekció – Erdélyi helyzetkép. Kortárs megoldások
➞ Kézműves szekció – Zsűrik, képzések, Mesterségek Ünnepe, a Szakkör
➞ Népzene szekció – Zeneoktatás helyzete Erdélyben
➞ Néptánc szekció – Táncházszervezés és táncoktatás
➞ Népmese szekció – Élőszavas mesemondás, mesejáték, kiadványok
➞ Pályázatos szekció – Pályáztatók és pályázók találkozása
➞ Fénykép-Videó szekció – A kép rólunk beszél, munkánkat tükrözi. Amit mindenkinek tudni kell a gomb megnyomása előtt!
A rendezvényen plenáris előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, szekció-ülésekkel, interaktív műhelyfoglalkozásokkal, gyakorlati bemutatókkal és szórakoztató programokkal is várják a szakmabelieket és az érdeklődőket.
Az esemény nyitónapján, szeptember 1-jén a III. Mikházi Szabadegyetem keretén belül nyílik meg DOMJÁN 115 ⎮30 címmel Domján József, a színes fametszés világhírű mesterének kiállítása, születésének 115., halálának 30. évfordulója alkalmából.
Esténként szórakoztató programokra várják a laikus, a népzenét és néptáncot kedvelő érdeklődőket. Pénteken, szeptember 2-án este 8 órától Táncvarázs – Válogatás az erdélyi néptáncok gyöngyszemeiből című folkműsorát mutatja be a Maros Művészegyüttes a Csűrszínházban. Szombaton pedig, szeptember 3-án 20:30-tól tartja Népzenétől Karádyig című koncertjét a Heveder zenekar és Márdirosz Ágnes. Az est táncházzal folytatódik, ahol a Heveder muzsikál.
A teljes program megtekinthető az Erdélyi Hagyományok Háza Facebook-oldalán.