Nemzeti Liberális Párt (PNL) Maros megyei szervezete távolmaradással bojkottálta a marosvásárhelyi tanács keddi rendkívüli ülését, amelyen a képviselőtestület arról is szavazott, hogy 80 ezer lejjel támogassa a Székelyföldi Kerékpáros Körversenyt. A PNL szerint azonban Székelyföld nem létezik, ezért nem vett részt az ülésen és üdvözölte a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Pro Románia és a Népi Mozgalom Pártja (PMP) képviselőinek a tervezetet elutasító szavazatát is – írja a Maszol.ro.
A tanácsi határozatot azonban a román pártok bojkottja, illetve ellenszavazata ellenére is elfogadta a testület az RMDSZ-frakció és a Szabad Emberek Pártja (POL) egy képviselőjének szavazatával.
„A PNL és a másik három említett román párt nem támogatta, hogy egy nem létező régióról elnevezett rendezvényre jelentős összeget különítsenek el” – szögezte le Ciprian Dobre, a liberális párt Maros megyei szervezetének elnöke. Kijelentette: a „sporttámogatás álcája alatt a marosvásárhelyi önkormányzat döntéshozói egy szegregációs és veszélyes megközelítést legitimáltak, amelyet a Maros megyei PNL elítél”.
Kovács Mihály Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke a közösségimédiában közzétett álláspontjában megfogalmazta, mélységesen csalódott és intoleránsnak tartja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Maros megyei szervezete elnökének kijelentéseit. „Ciprian Dobrénak Maros megyeiként és a Maros Megyei Tanács korábbi elnökeként mindenkinél jobban kellene tudnia, hogy egy multikulturális és soknemzetiségű országban élünk. Ha a Székelyföldi Kerékpáros Körversenyt barcasági vagy mócvidéki kerékpáros körversenyének hívnák, akkor meggyőződésem, hogy pártelnök úrnak a legkevésbé sem okozott volna gondot, hogy támogassa ezt a projektet.”
„Mélységesen sajnálom, hogy elragadta a nacionalizmus hulláma, és beleesett az etnikai kártya kijátszásának olcsó csapdájába egy olyan városban, amely ezt a kérdést már rég meghaladta és elítéli az ilyen típusú hozzáállást” – fogalmazott Kovács Mihály Levente.
Hozzátette: a Maros megyei PNL hozzáállása „helytelen és méltatlan” volt helyi koalíciós partnerként.
A marosvásárhelyi RMDSZ-elnök közölte, a Székelyföld Kerékpáros Körverseny nemcsak Kelet-Európa, de egész Európát tekintve egy meghatározó, több mint 8 ország 132 sportolóját foglalkoztató verseny, amely körülöleli Székelyföldet, és amelynek köszönhetően Maros megye felkerül a nemzetközi biciklis sportok térképére.