Több pontban kiegészítették, illetve átcsoportosították az év elején elfogadott költségvetést Marosvásárhelyen. A változtatások értelmében néhány kisebb, el nem kezdett beruházás helyett az infrastruktúra fejlesztésére, a terelőút megépítésére és az iskolák korszerűsítésére koncentrál a marosvásárhelyi városháza.
A költségvetés kiigazítása rengeteg gondot jelent, hiszen folyamatosan emelkednek az árak és figyelembe kell venni, hogy melyek azok a projektek, amelyek létfontosságúak. Ilyen a tömegközlekedés, az úthálózat korszerűsítése, az iskolák és a körgyűrű is – emelte ki szerdai sajtótájékoztatóján Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere.
Hozzátette,
a létfontosságú projektekről nem mond le Marosvásárhely vezetése, ehelyett számos kisebb projektet mellőznek,
olyanokat, amelyek esetében még nem volt kiírva a közbeszerzés sem.
„A mostani költségvetés átcsoportosítás 11 millió lejt érint, ebből 7 millió lej a város saját bevételeinek az eredményeképp jelenik meg a költségvetésben, a többi pénz az kormány- és uniós pénzekből származó forrás, ez lett újra elosztva. Illetve, hogy tudjunk fedezni egyéb beruházási költségeket – amelyek főképpen azokra a területekre koncentrálnak, amit megígértünk: infrastruktúra fejlesztése, terelőút megépítése, iskolák korszerűsítése – ezért olyan beruházásoktól csoportosítottunk át pénzeket, ahol még nem történt meg a közbeszerzési eljárás” – fogalmazott Soós Zoltán.
Hozzátette, kisebb, kevésbé jelentős munkálatoktól vonták el a pénzeket, ráadásul, ha egy beruházás esetében még nincs meghirdetve a közbeszerzés augusztus elsején, akkor azt idén már nem is lehet megvalósítani – mutatott rá a városvezető.
5 millió lejt irányoztak át például a városi úthálózat korszerűsítésére, ezt remélhetőleg év végéig még egy tíz millió lejjel meg tudják emelni – hangoztatta Soós. Az iskolák támogatását is növelték azon intézmények esetén, ahol a beruházás előrehaladott állapotban van, és fontos befejezni. „Prioritás, hogy az iskolarendszer továbbra is megmaradjon, illetve a jövőben el tudjuk kezdeni a parkolóház és a terelőút építését” – szögezte le a polgármester, aki szerint a városvezetés számára az a fontos, hogy a lakosok érdekeit tartsa szem előtt és minél célozottabban valósítsa meg a terveit.